Balmazújvárosi mezben védett a váci kapus

Korábbi Balmazújváros-mezben védett Halasi Péter, a Vác FC 29 esztendős kapusa a vasárnapi, Budaörs elleni NB II-es labdarúgó-mérkőzésen, amelyet Balmazújvárosban rendeztek meg. A játékos a rózsaszín színű mezét hozta magával Vácról, de Szigetvári Márk játékvezető nem engedte, hogy ebben védjen, ezért a házigazda balmazújvárosiak segítették ki a váci kapust – írja a Nemzeti Sport Online.

„A rózsaszín színű mezem a játékvezető szerint hasonlított csapattársaim piros színű mezére, ezért nem engedte, hogy ebben védjek – ecsetelte a Nemzeti Sport Online-nak Halasi Péter. – Úgy tűnt számomra, hogy a meccs bírája nem tudott különbséget tenni a rózsaszín és a piros szín között – Szigetvári Márk egyébként azt mondta, hogy az esetleges napsütés miatt nagy lehet a hasonlóság. A tartalék mezemet viszont Vácott hagytam, mert az eredeti tervek szerint a csapat mezőnyjátékosai nem a meccsen látott piros színű mezben léptek volna pályára, hanem egy másikban – amelyhez jó lett volna a rózsaszín mezem –, végül mégis ezt hozták el a másik mezgarnitúra helyett.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Óriási sikerrel, rekord számú résztvevővel zajlott IV. Mikulás úszóverseny

Dian Kristóf, a váciak technikai vezetője a házigazda balmazújvárosiakhoz fordult segítségért és Murák László, a Balmazújváros egykori technikai vezetője Verpecz István korábbi sárga színű mezét adta oda Halasi Péternek, hogy abban védjen.

A mérkőzést egyébként Zsóri Dániel szabadrúgásgóljával a Budaörs nyerte meg 1–0-ra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!