Beer Miklós: “Nyissunk ajtót azokra, akik erre várnak”

Másfél száz fogyatékkal élő személyt gondoznak az ipolytölgyesi otthonban a 22 évestől a 80 éves korosztályig. Többségük súlyosan, halmozottan fogyatékos, nagy részüket pedig legfeljebb évente, vagy egyáltalán nem látogatják. Az intézmény vezetőjével egyeztetve a Beer Miklós püspök nevéhez köthető, Kovács Tibor Ferenc által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány úgy döntött, 750 ezer forintot biztosít plusz szakember szerződtetésére, aki az év végéig heti rendszerességgel mozgásterápia keretében foglalkozhat a lakókkal.

Szalai Zsuzsanna, az intézmény vezetője elmondta: az otthon nagyon örülne önkéntesek jelentkezésének is, akik szabadon választott rendszerességgel az étkeztetés segítésétől kezdve, a sétáltatáson át a látogatásig sokféle szolgálatba bekapcsolódhatnának.

Hangsúlyozta: minden segítséget, felkészítést megadnak azok számára, akik hívást éreznek erre a szolgálatra. Példaként említett két holland házaspárt, akik minden kedden eljönnek Ipolytölgyesre, a lakók pedig végtelenül hálásak a figyelemért, a szeretetért. Ők maguk aztán boldogan, örömmel mennek haza, hogy adni tudtak az idejükből azok számára, akiknek éppen erre volt szükségük.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Valószínűleg a kéménytől gyulladt meg a fagerenda

Az intézményvezető hozzátette: amikor a helyi általános iskolával szerveztek közös sportnapot, a pedagógusok is meglepődtek, hogy azok a gyerekek, akikről nem is feltételezték volna, rendkívüli empátiáról, segítőkészségről, szociális érzékenységről tettek bizonyságot, miután az első félelmük elmúltával megismerték az otthon lakóit.

Közülük sokakkal – állapotukból adódóan – nem, vagy csak egészen kis mértékben lehet kommunikálni, így azt sem tudni, mit éreznek, gondolnak, mennyit fognak fel a külvilágból. Neumayer Zsuzsanna súlyosan mozgássérült, ő az egyedüli az otthonban, aki szellemileg teljesen ép. Az egyik versét mi is bemutatjuk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Itt a Ciara viharciklon, vágtázik a szél, dőlnek fák

Neumayer Zsuzsanna: Eldobtál

Eldobtál… és nagyot estem…
Nagyot estem, s fáj a testem.
A lelkem is fáj legbelül,
és mégis hozzád menekül.

Eldobhatsz még százszor engem,
összetörheted a testem.
A lelkem megtiporhatod,
én akkor is hű maradok.

Nem érdekel, kit szerettél,
és másokkal miket tettél.
Csak azt érzem, mit én kapok,
s mégis hozzád szaladok.

Megtiporhatsz, meggyötörhetsz,
ha kedved tartja, összetörhetsz.
Haragudni rád nem tudok,
ha kell, hát érted meghalok.
Akkor inkább meghalok.

“Hálás szívvel köszönöm mindenki adományát, amelyből ez a vállalásunk megvalósulhatott” – fogalmazott Beer Miklós, a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány kuratóriumának elnöke. “Tudni kell, hogy ennek a 750 ezer forintnak a kifizetését nagyon sok egy-két ezer forintos adomány is segítette, előfordult, hogy Nógrád megyei nyugdíjasok gyűjtöttek számunkra a maguk kevéske jövedelméből áldozva.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Ha hétfő, akkor vihar, vidd magaddal az esernyőt

A püspök hozzátette: fontos, hogy megosszuk egymással a javainkat, ahogy arra Jézus Krisztus tanított bennünket, hiszen egymásra vagyunk bízva. De sosem szabad elfelejteni, hogy nem csupán pénzzel, hanem az időnkkel, az odafigyelésünkkel, a szeretetünkkel is tudunk gazdagítani másokat. “Sokszor utalok rá, Jézus az elesettekkel, a szegényekkel, a kiszolgáltatottakkal azonosította magát, amikor azt mondta: »éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok, beteg voltam, és meglátogattatok…« Vallástól, felekezettől, bármiféle hovatartozástól függetlenül hívok mindenkit egy emberibb életre. Nyissunk ajtót azokra, akik erre várnak.” (fotó: Bókay László – Magyar Kurír)

Az alapítvány működését továbbra is nyomon követhetik honlapjukon,
számlaszámuk: OTP Bank 11742094-26993856. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!