Bírálatözön ellenvéleménnyel: költségvetés, pénzügyek

Ismét kemény bírálatokat fogalmazott meg a városvezetésnek címezve Mokánszky Zoltán volt alpolgármester, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője. Egyebek között azt állította, hogy az új polgármester a választás óta eltelt időben semmit sem valósított meg ígéreteiből. A városháza reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra és visszautasította a vádakat.

Mokánszky Zoltán egyebek között azt mondta: az újjászervezett Váci Hírnök szerkesztői csapata „a független objektivitás álcáját meg sem próbálja magára ölteni”. Kifogásolta, hogy a városháza nyilvánosságra hozta, hogy a választás után távozó volt városvezetők mennyi pénzt kaptak végkielégítésként és a ki nem vett szabadságaik megváltásaként, ezt szerinte lejáratásként tették közzé. Szerinte ezzel a városvezetés átlépett egy határt. „Mi nem tettünk mást, mint a minket megelőző városvezetők, akik ugyanúgy felvették a szabadságmegváltást és a végkielégítést és velünk ellentétben még jutalmat is a ciklus végén” – mondta a képviselő.

Téma volt az is, hogy Pető Tibor (Fidesz-KDNP) kikerült a köztartozásmentes adózók nevét tartalmazó adatbázisból, de a képviselő hozzátette: már vissza is került oda. „Az előző ciklusban volt olyan képviselő, aki most a szivárvány koalíció tagja, s ő is kikerült ebből adatbázisból, de mi nem foglalkoztunk vele ennyit” – mondta Mokánszky Zoltán.

A sajtótájékoztatón szóba került a város pár napja elfogadott költségvetése is. A képviselő szerint „rossz bőrben” van a költségvetés, amelyre a visszafejlődés a jellemző, hiszen a tavalyi több mint 11 milliárd forintról 2020-ra 7,5 milliárdra csökkent az idei büdzsé főösszege. „A legnagyobb tragédia az, hogy a kultúrára szánt összeg nagyon csökkent. A bevételeket csak adóemeléssel és új adónemek bevezetésével tudták egyensúlyba hozni” – tette hozzá Mokánszky Zoltán.

A képviselő számításai szerint az adóváltozások hatására több mint 200 millióval nő a város adóbevétele, s az iparűzési adóból is várhatóan 250 millió forinttal több lesz a bevétel, mindez „a kormány jó gazdaságpolitikájának köszönhető”. Mokánszky Zoltán „sportszerűtlen lépésnek” nevezte, hogy a választókörzetébe kért fejlesztésekre, karbantartásokra nem kapott pénzt.

A képviselő szerint a városban politikai hangulatkeltés zajlik ahelyett, hogy érdemi vita folyna.

A városháza válasza

Mokánszky Zoltán sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált a városháza.

„Egy újabb sajtótájékoztatóján Mokánszky Zoltán volt alpolgármester azt a meggyőződését hangoztatta, hogy – az egyébként egy hete elfogadott városi költségvetés – »rossz bőrben van«. A városvezetés nem érti, vajon Mokánszky úr miért is fájlalja, hogy a város közel fél milliárd forinttal több bevételre tehet szert, miközben például kommunikációra a váciak pénzéből jelentősen kevesebbet költ, mint amikor közel egy évtizedig érthetetlenül sokat pocsékoltak erre a helyi kormánypártok.

Csak reménykedni tudunk abban, hogy a volt alpolgármester – jelenleg deákvári képviselő – tévedésből nem fogadott el olyan, a városrész életét nagy mértékben javító fejlesztéseket, mint a Kosdi úti gyalogátkelőhelyek létesítése, nem egy deákvári közterület közvilágításának fejlesztése, illetve a felújítások közül a Gombási út állapotjavítása. De nem szavazott meg olyan közvetlen támogatásokat sem, melyeket a város művészeti csoportjaira, intézményeire különít el a kétharmados arányban elfogadott költségvetés.

A fejlesztésekkel egyet nem értő KDNP-s képviselő forrástámogatást megtagadó szavazatai ellenére Deákvár is fejlődni fog” – írták közleményükben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!