A múzeumokban a múlttal, a hulladéklerakókban a jövővel találkozhatunk, mondja a cinikus közmondás. És ezért talán többet kellene a témával foglalkoznunk. A Váci Napló hasábjain lépten-nyomon az illegális hulladéklerakás megoldatlan problémájával találkozhattunk. Azért fogtam tollat, hogy egy kicsit ezt a helyzetet körbejárjam – írja e cikkünk szerzője, Bíró György, az ismert környezetvédő szakember.
Amikor a város szolgálatába álltam a 90-es évek elején, két dolog miatt kezdtem el a hulladék szelektíven gyűjtésének bevezetését. (Akkor még ez nem volt kötelező a településeknek.) Egyrészt, mert a hulladékok különgyűjtése jó lehetőség az újrahasznosításhoz, ami gazdaságilag hasznot hozhat a településnek, másrészt azért mert úgy gondoltam, ez az egyetlen lehetőség, a környezeti nevelésre, a jövőbeni hulladékgazdálkodásra való felkészítésre.
Persze ehhez nem volt elég hulladékgyűjtő szigeteket létesíteni, hanem a szelektív gyűjtés ismertetésére, tanítására, és olyan ellenőrző stábra volt szükség, akik a lakosokat és a hulladék szabályszerű elszállítását, a szigetek tisztántartását is ellenőrizték. Később a rendszer kibővült az évenként többszöri lakossági veszélyes hulladékgyűjtéssel, majd elektronikai hulladékok gyűjtésével annak érdekében, hogy a lakosság a veszélyes anyagokkal ne a város földjét, ezáltal saját egészségünket szennyezzék, hanem azt szakszerűen ártalmatlanítsák. És a lakosság a leckét szépen megtanulta. Még így, 15 év után is kérdezgetik tőlem, aki azóta már csak egyszerű városlakó lettem, hogy a veszélyes anyagokat mikor lehet leadni?
2005-ben döntött a város a továbblépésben. Elhatározták, hogy hulladékudvart létesítenek a város területén, ahová a polgár elviheti a feleslegessé vált eszközöket, hulladékokat. Nem azt ígérték, hogy ingyen átvesznek mindent, hiszen van, amiért mindenhol fizetni kell az ártalmatlanításért, de van, amiért az átvevők fizetnek, mert az újrahasznosítás során az gazdasági értéket képez. De lett volna egy hely, amivel alternatívát lehetett volna teremteni az útszéli lerakásnak.
Sajnos, a hulladékudvar azóta sem épült meg, és az évenkénti veszélyes anyagok lakossági gyűjtését is megszüntették. Így a hulladékgyűjtő szigetek terheltsége egyre nőtt. A szigeteken kihelyezett gyűjtőedények amortizálódtak, lekoptak a piktogramok, letörtek a fedeleik, és aki először szembesül velük, annak fogalma sincs, hogy az egymásmellett sok esetben kaotikusan összedobált edények közül melyik, mire való. Csupán az oda vitt és találomra összehányt, és az eső által feloldott, bűzlő rothadó halmokkal találkozik. Ráadásul, amikor ezeket ürítik, mindent egybe öntenek. Joggal kérdezi a lakos, hogy akkor én miért gyűjtöm külön?
A megoldást a város vezetői az elmúlt években abban látták, hogy ezeket a szigeteket szép lassan megszüntetik. Arra senki nem gondolt, hogy ha megmutatják, hogy mely konténerbe mi való, és a konténereket használat után le lehetne csukni, nem ázna be, és ha megtelik, akkor el lehet úgy szállítani, hogy a szolgáltató nem hagy szemetet maga után, akkor talán nem így állnak a dolgokhoz, mint most. Most, amikor már alig van hulladékgyűjtő sziget, és ami van, annak nem változott a színvonala mégis rácsodálkozunk a helyzetre. Hogyan is gondolhatták azt, hogy azzal, hogy törvényt hoznak és megszüntetik a lerakás lehetőségét, attól a hulladék képződése is megszűnik. Sajnos attól még valahová, igaz jogtalanul, de le fogják rakni a hulladékot, a veszélyeset is.
A kertvárosban van lehetőség a szelektív és a zöld hulladék gyűjtésére, bár azt hiszem az is félmegoldás, hogy legalább a papír és a műanyag különgyűjtése nincs szabályozva, amikor azt a lakosság a szolgáltató helyett megtenné, ha kérnék. (És mi van a többi szelektálható hulladékkal?)
Most ott tartunk, hogy egyre csak nőnek az illegális hulladékdepóniák, és meg vagyunk botránkozva ahelyett, hogy a megoldást keresnénk.
Talán még nem késő újra kezdeni. Talán ismét meg lehetne találni a lakosságot, akik közt mindig vannak kivételek, de többségük egykor hitt a szelektív gyűjtésben és képesek lennének az együttműködésre, ha megszólítanák őket ismét. Talán most egy új csapatnak, új szemlélettel megadatik a lehetőség, hogy szakszerűen működtetik a szelektív hulladék szigeteket (mert a lakótelepeken még mindig nincs más megoldás a külön gyűjtésre), hogy megvalósítják a hulladékudvart. Ami azóta már kötelező feladat a településeknek, és amíg az készül, ismét beindítják a lakossági veszélyes hulladékok gyűjtését.
Egyszer már megpróbáltuk és a lakosság partner tudott lenni. Ha közösen akarnánk és tennénk, talán eljutnánk oda, hogy a hulladék nem csak a kényszer, hanem gazdasági haszon lehetne.
Persze lehet mondani, hogy a lakosság milyen fegyelmezetlen és milliókba kerül az illegális hulladék kezelése, de ezzel nem az okot, hanem csupán az okozatot próbáljuk eltakarítani. ♦