Érkezik a szemétdíjcsekk és a kukamatrica

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) a 2019 utolsó negyedéves szemétdíjának befizetésére postázta a csekkeket. A borítékban a lakosok és a vállalkozások többsége egy matricát is talál – írja a városháza.

A tájékoztatás szerint a váci szemétszállítás szolgáltatója (Zöld Híd B.I.G.G. Kft.) a jövőben áttér a matricás rendszerre. Ez azt jelenti, hogy a polgárok és a szerződéssel rendelkező vállalkozások igazoló matricát kapnak, amit a kukán kell elhelyezni. A tájékoztatás szerint csak az ezzel jelzett edényzetet fogják üríteni. A matricát csak az élő szerződéssel bíró személyek és vállalkozások kapják meg.
Az új rendszer célja, hogy a szemétszállításért szerződés híján nem fizetők, a saját hulladékukat illegálisan, környezetszennyező módon, vagy más edényzetébe elhelyezők is az elvárt módon, a kötelező díjat befizetve vegyék igénybe a szolgáltatást. Ezért a cég kéri, hogy a megkapott matricát mindenki helyezze el a saját szemetes edényzetére, mert – az egy hónapos türelmi időt követően – csak az így igazolt, szerződés szerint fizető tulajdonosoktól viszik el a kitett szemetet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  10 napirendet tárgyalnak az új önkormányzat alakuló ülésén

Az új rendszerről szóló tudnivalókról részletesebben mindenki a levélben megkapott tájékoztatóból értesülhet. Kérjük a lakosságot, hogy kérdéseikkel, esetleges problémáikkal NE a váci önkormányzatot, hanem a tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken a szolgáltatót keressék. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!