Évértékelő közgyűlést tartottak a honvéd nyugdíjasok

Február 11-én a váci Esze Tamás Honvéd Nyugdíjas Egyesület beszámoló közgyűlés keretében értékelte az elmúlt évet. A laktanya bezárásokat követően az egyesület katona utánpótlása elapadt, de az előző elnök – Mayer Zoltán nyugállományú alezredes – által elindított nyitás a civilek felé politika bevált. Mára a honvéd nyugdíjas egyesület – közel 240 fős taglétszámával – Vác és környéke egyik legnagyobb nyugdíjas civil szervezetévé vált – derül ki az eseményről küldött beszámolóból, amit Szegedi János elnök juttatott el a Váci Naplóhoz.

A közgyűlést Inotay Gergely alpolgármester nyitotta meg, akinek a szájából a jelen lévő nyugdíjasok által régen várt, szívet melengető szavak hangzottak el. „Hagyomány, összetartás, folyamatosság, kultúra, emlékezet, szolidaritás. Készülve a mai napra, ezek a fogalmak jutottak eszembe egyesületükről. Olyan pozitív eszmeiség, amit politikától függetlenül minden városvezetésnek tiszteletben kell tartani, megbecsülni és támogatni kötelessége. Kérem, engedjék meg, hogy ennek a kellemes kötelességemnek itt is hangot adjak. A városvezetés nagy szeretetét és lehetőségei szerinti támogatásának ígéretét hoztam magammal. Jó munkát, egészséget, a fenti eszmeiség töretlen lendületű folytatását kívánom mindnyájuknak nagy szeretettel” – mondta az alpolgármester.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

Az egyesület elnökségének beszámolóját Szegedi János elnök ismertette. Több mint 30 rendezvényt szerveztek a múlt évben, ezek között voltak kirándulások, túrák, klubdélutánok, bálok, megemlékezések és ünnepségek.
Az egyesületen belül működik kártya- és sakk-klub, női dalkör és férfi dalárda, tánckör, irodalmi és zenei kör.
Az elnök ismertette az egyesület pénzügyi helyzetét, ami a pályázatokon nyert több mint 500 ezer forinttal jelentősen javult. A 2020. év programja is bővelkedik rendezvényekben és kirándulásokban.

Örvendetes, hogy jó híre van a városban és környékén a honvéd nyugdíjas egyesületnek. Ezen a közgyűlésen is több mint 10 fő új belépő csatlakozott a szervezethez.

A célkitűzések változatlanok: törődés az idősekkel, művelődési és kulturális igényeik kielégítése, a magyar katonai hagyományok megismerése és megismertetése. Az Esze Tamás Honvéd Nyugdíjas Egyesület elnöksége a jövőben is ezen célok megvalósítása érdekében tevékenykedik, az egyesület közvetlen pártpolitikai munkát nem végez, mint civil szervezet, nyitott a nyugdíjasok számára. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!