Ha kutyapiszok-gyűjtőt kér, azt engedélyeztetni kell

Megváltozott a címe, de a lényeg ugyanaz: a polgárok a városháza honlapján kérdéseket tehetnek fel és azokra az illetékes szakemberek válaszolnak. Legutóbb a kutyakakik összegyűjtésével kapcsolatban érdeklődött valaki az Ön kérdez – a hivatal válaszol rovatban. „Érdeklődni szeretnék, kutyapiszok-gyűjtő szemetes igénylésére itt van-e lehetőség?” – írta a polgár.

„A kutyapiszok-gyűjtő edényzettel kapcsolatban tájékoztatom, hogy amennyiben már korábban meglévő edényzet pótlását kéri, úgy társaságunk feladatköre intézni azt. Ez esetben a helyszín pontos megjelölésével bejelentést tehet társaságunknál online hibabejelentőnkön keresztül, vagy elektronikus levél formájában az info@vacholding.hu címre, illetve személyesen ügyfélfogadási időben a Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodánkban” – válaszolta Zábó Edina, a Váci Városfejlesztő Kft ügyvezető igazgatója.

Kiderült, hogy kilenc helyszínen van jelenleg a városban kutyapiszok-gyűjtő edény, melyek ürítéséről a meglévő kéziszemetes ürítést végző személyzet gondoskodik. Ha ezek valamelyike szorul pótlásra vagy javításra, a cég rendelkezik a szükséges tartalék edényzettel.

„Amennyiben új helyszínen kéri edényzet kihelyezését, a Váci Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály – Főmérnökség felé kell a beadványát megtennie. Az engedélyeztetést követően a végrehajtási feladat aztán már ismét társaságunk, a Váci Városfejlesztő Kft. kompetenciája lesz, melyre vonatkozóan a főmérnökség küldi meg részünkre az engedélyezett kijelölést. Új helyszínen edényzetet csak a főmérnökség engedélyével tudunk kihelyezni” – írja Zábó Edina. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!