Hiányzó vagyonnyilatkozat – vagy már meg is van?

A pénzügyi-ügyrendi bizottság február 11-i ülésén a grémium elnöke bejelentette: egy kivétellel minden képviselőtestületi tag eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének. Másnap az is kiderült: továbbra sincs benne a köztartozásmentes adatbázisban Pető Tibor. Az ellenzéki képviselő lapunkat viszont arról tájékoztatta, hogy tegnap leadta a vagyonnyilatkozatát, s már korábban rendezte 4800 forintos illetéktartozását.

A bizottsági ülésen a vagyonnyilatkozatot le nem adó képviselő kapcsán a bizottság elnöke tájékoztatást kért a jogi helyzetről a város jegyzőjétől. Ugyanis az önkormányzati törvény szerint: „A vagyonnyilatkozat tételének elmulasztása esetén – annak benyújtásáig – az önkormányzati képviselő e tisztségéből fakadó jogait nem gyakorolhatja, tiszteletdíjat, természetbeni juttatást, költségtérítést nem kaphat.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Nyárra eltűnhet a sakkasztal a Nagymező utcából

Ugyanakkor a törvény kimondja azt is, hogy „Az önkormányzati képviselő megválasztásától számított harminc napon belül köteles kérelmezni felvételét az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott köztartozásmentes adózói adatbázisba.” Pető Tibor (Fidesz-KDNP) ezen adatbázisból történő törléséről a képviselőtestületet még 2019 júliusában tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A kormánypárti képviselő azóta sem szerepel a NAV köztartozásmentes adatbázisában, abban a keddi frissítéskor sem volt benne – áll a városháza hivatalos közleményében.

Megkeresésünkre Pető Tibor azt írta, hogy ismét egy csúsztatásokkal teli, propaganda áldozata lett. Szerinte a városvezetés így tereli el a figyelmet az elmúlt lassan fél év teljesítményéről.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Nyárra eltűnhet a sakkasztal a Nagymező utcából

“Szomorúan vettem tudomásul, hogy a szivárvány koalíció lejárató cikkei immár a város honlapján is megjelennek. Ami az ügy érdemi részét illeti, a vagyonnyilatkozatom leadásával kapcsolatban az elmúlt héten egyeztettem a városháza illetékes köztisztviselőjével, illetve a bizottság elnökével is, hogy egyéb elfoglaltságom, külföldi tartózkodásom miatt csak ezen a héten tudok ezirányú kötelezettségemnek eleget tenni, ami a tegnapi napon meg is történt. Azt is hivatalos dokumentumokkal bizonyítottam, hogy 4800 Ft illetéktartozásom megfizetése után  nem áll fenn köztartozásom, a KOMA adatbázisba pedig a következő hónaptól tudok bekerülni” – válaszolta szerkesztőségünk érdeklődésére a korábbi alpolgármester. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!