Ismét lesz a Szabad Európa Rádiónak magyar adása

A Szabad Európa Rádió – miután tavaly Bulgáriában és Romániában már felújította a tevékenységét – idén újrakezdi a magyar nyelvű tartalomszolgáltatást is. Az Egyesült Államok által finanszírozott médiaintézmény visszatér, hogy harcoljon az álhírek ellen – írja a Politico.

„A visszatérésünkkel nem állítjuk azt, hogy ezekben az országokban nincs médiapluralizmus, hiszen a legtöbb esetben sokféle médialehetőség adott” – idézi a portál Jamie Flyt, a Szabad Európa Rádió elnök-vezérigazgatóját, aki szerint valójában az a kérdés, hogy képesek-e ezek a médiaintézmények tárgyilagos, kiegyensúlyozott módon tájékoztatni az ügyekről, és képesek-e feltárni politikailag érzékeny kérdéseket.

„Olyan témákat akarunk felkarolni, amelyeket a meglévő médiaintézmények figyelmen kívül hagynak, talán politikai elfogultság miatt, de néhány országban azért is, mert a független média úgy érzi, nem elég erős ahhoz, hogy bizonyos, politikai szempontból érzékeny ügyeket kezelni tudjon, potenciális ellenhatások nélkül” – mondta el Jamie Fly a Politico amerikai lap és hírportál európai kiadásának, amelyet a 168ora.hu szemlézett.

A három EU-tagállamban kizárólag digitális módon kívánnak szolgáltatást nyújtani, kis létszámú csapatra támaszkodva. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!