Itt a polgármester mérlege az első száz napról

Elkészítette száznapos mérlegét Matkovich Ilona polgármester, a közösségi oldalon megjelent közleményében egyebek között úgy fogalmaz: jó érzéssel tölti el, hogy elkerültek mindenféle politikai tisztogatást, mindenkit a szakmai tudása, a munkája alapján ítélnek meg. „Külön öröm, hogy néhány korábbi munkatárs is visszajött, és most erősíti a városháza csapatát” – írja.

A városvezető szerint megnyugtató, hogy kemény megszorításokkal ugyan, de kezelni tudták az örökölt gazdasági vészhelyzetet a város talpon maradása érdekében. Kidolgoztak egy olyan takarékos önkormányzati struktúrát, ami évi közel 5 milliós megtakarítást jelent a költségvetésben.

A városüzemeltetést prioritásnak vevő városvezetői feladatmegosztást alakítottak ki. A választás után azonnal nekifogtak egy nagytakarításnak, úttisztításnak, és addig csinálták, amíg az anyagi források engedték. „Idén folytatjuk a város rendbetételét, bízom benne, hogy kapunk hozzá annyi lakossági segítséget, mint ősszel. A költségvetésben parkfenntartásra, útjavításra sokkal nagyobb összeg betervezésére idén még nem lesz módunk, ezeket a feladatokat el kell látni költséghatékonyabb működéssel” – hívja fel a figyelmet Matkovich Ilona.

A „nyíltság, a takarékosság és a polgárközpontúság mentén” átszervezték az önkormányzat kommunikációját, a megújult Váci Hírnök a napokban kerül a postaládákba. A polgármester reméli, akik elolvassák, úgy érzik majd, hogy egy információban gazdag magazinújságot tartanak a kezükben.

„Habár hétfőn elkezdik a Váci Városfejlesztő Kft. munkatársai lebontani a karácsonyi díszítést, bennem sokáig megmarad az advent emléke. Kezdődött a sok száz fős közös énekléssel, amiből aztán gyönyörű városimázs film kerekedett Vácról. Bízom benne, hogy a karácsony és az évváltás apropóján közelebb hoztuk egymáshoz a váci közösségeket a rendezvények során” – olvasható az összegzésben.

Matkovich Ilona kifejti: az elmúlt hónapokban igyekeztek a gazdasági, társadalmi, kulturális élet helyi szereplőivel felvenni a kapcsolatot, megismerni elképzeléseiket és tájékoztatni őket terveikről. Hasonló célokból igyekeztek tapasztalatokat gyűjteni más települések bevált módszereiből, elindítottak egy szélesebb diplomáciai együttműködést más országokkal, új működési formákat keresve.

Az év végén a várost sújtotta néhány vis maior jellegű probléma is. Igyekeztek ezeket a leggyorsabban megoldani. Gondoskodtak például a hideg napokon a legszegényebbekről és a hajléktalanoknak minőségi szállást és ellátást nyújtott a város.

„Nem hallgathatom el, hogy a kormánypárti ellenzék részéről számos nemtelen támadást kaptunk. Talán a legelképesztőbb az volt, amikor olyan szabály visszavonásáért kardoskodtak, amit ők maguk vezettek be, majd elnevezték »szájzár-rendeletnek«. Ezzel keltették hamis látszatát annak, hogy az új váci városvezetés korlátozza a szólásszabadságot. Hihetetlen, de nem ismerték az általuk alkotott rendelkezést, sőt még az ombudsmanhoz is elmentek panaszra” – írja a városvezető.

Fontos része volt a munkának, hogy segítették sportegyesületeket abban, hogy a TAO-rendszert felhasználva fel tudják tölteni a támogatási kereteiket. Áttekintették a folyamatban lévő beruházásokat, egyeztettek a kormány, illetve az illetékes minisztériumok munkatárasaival, hogy mely beruházásokat tudják újraindítani, vagy folytatni.

„És ami a legfontosabb feladatunk: a város fizetőképességének megtartását előtérbe helyező költségvetést készítünk elő, nyíltan megosztva ezzel kapcsolatos gondjainkat a lakossággal. Egy szóval: rengeteg a terv és a ránk váró feladat, amelyek közül, remélem, minél több megvalósulásáról fogok tudni beszámolni a 2020-as év értékelésekor. Szeretném, ha a mi időszakunk a békés fejlődés korszakaként kerülne be a város történetébe” – fogalmazott befejezésül Matkovich Ilona. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!