MÁV app: bérletvásárlás iOS-szel is

Újabb hasznos funkciók válnak elérhetővé február 15-étől a MÁV alkalmazásban. A MÁV-START vonalaira érvényes bérleteket immár az iOS operációs rendszert használók is megvásárolhatják. A H5-ös szentendrei vonalra pedig – várhatóan szintén február közepétől – a kiegészítő MÁV-HÉV bérlet teljesárú, 30 napos változatát is meg lehet majd vásárolni mind Android, mind pedig az iOS alapú készülékeken.

A MÁV app regisztrált felhasználószáma mostanra meghaladta a 283 ezret. A mobilalkalmazáson keresztül vásárolt jegyek száma az elmúlt egy évben négyszeresére emelkedett. Az applikáción keresztül 2018-ban még „csak” 880 ezer jegyet vásároltak, míg 2019 végére már tartósan, azaz három egymást követő hónapban meghaladta a félmilliót, 2019. egész évben pedig a 4,6 milliót a vásárolt jegyek száma.

A MÁV-START fejlesztésének köszönhetően a menetjegyeken kívül már bérletet is lehet váltani december óta a MÁV applikáción keresztül. A funkció eddig azok számára volt elérhető, akiknek Android 5.1 vagy újabb operációs rendszert futtat okoseszköze; február 15-étől pedig a 12-es verziójú iOS-t használók is igénybe vehetik a kényelmes szolgáltatást.

A MÁV-START eltökélt a további fejlesztések mellett, például, várhatóan nyár elejétől menetrend szerinti indulási idejénél később is megváltható legyen a menetjegy azokra a vonatokra, amelyek a menetrendnél később indulnak. A fejlesztések között szerepel még, hogy szintén tervezetten az idei nyár elejétől nem kell majd külön regisztráció az internetes jegyvásárlási felülethez és a MÁV applikációhoz – ezeket egységesíti a vasúttársaság. Emellett fontos fejlesztési irányvonal a nemzetközi menetjegyváltás lehetősége is, amelyre elsőként a Budapest–Bécs viszonylaton számíthatnak az utasok, várhatóan 2020 második negyedévében.

A kiemelt fejlesztések mellett jelenleg már lehetséges a MÁV-HÉV H5, H6 és H8-H9 vonalára a Budapest közigazgatási határán kívüli szakaszra érvényes kiegészítő jegyeket megvásárolni, egy hét alatt körülbelül 1800 kiegészítő jegyet vásárolnak az applikáción keresztül.

Február közepétől a H5-ös szentendrei vonalra a kiegészítő MÁV-HÉV bérlet teljesárú, 30 napos változata fényképes bérletigazolványra már megvásárolható az alkalmazásból, mind Android, mind pedig iOS alatt. A közlekedési társaságok integrációs törekvései mentén a MÁV appban külön menüpontban helyi közlekedési társaságok jegyei is megvásárolhatók lesznek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára arról számolt be, hogy az elmúlt közel tíz évben, a nemzeti-polgári kormányok ideje alatt több mint 1300 milliárd forintból valósultak meg vasúti fejlesztések, a 2016 és 2024 közötti időszakban pedig mintegy 1800 milliárd forint jut vasúti beruházásokra. Hozzátette, az igazán utas-barát közlekedési lehetőségek kialakításához az is szorosan hozzátartozik, hogy az emberek minél egyszerűbben és gyorsabban juthassanak hozzá a szolgáltatásokhoz. Mint mondta, a korszerű megoldások sikerességét mutatják az eladási statisztikák is: a mobilalkalmazás segítségével vásárolt vonatjegyek száma az elmúlt egy évben négyszeresére emelkedett.

A vasúttársaság szeretné elérni, hogy a jegyértékesítésben az elektronikus csatorna 2021 közepén 60 százalékot képviseljen – mondta el Kerékgyártó József. A MÁV-START vezérigazgatója felhívta a figyelmet, a MÁV applikáció nemcsak a jegyértékesítésben, hanem az utastájékoztatásban is fontos szerepet tölt be, például az ott lévő térképen követhető a vonatok közlekedése, így az utas láthatja a késéseket, és tervezheti a csatlakozást.

Tavaly előre törtek a digitális platformon használható jegyvásárlási formulák, egyre nagyobb szeletet hasít ki a teljes egészből, de a pénztári személyes eladások várhatóan még sokáig vezető szerepet töltenek be.

Az e-személyigazolványhoz rendelt bérletek száma a teljes hálózati kiterjesztés óta nagy mértékű növekedést mutat, idén januárban már az ilyen eSZIG-es bérleteknek 70 százalékát applikáción keresztül vásárolták.

HÁTTÉR-információk

A MÁV-START online alkalmazásának jegyvásárlási funkcióját tartalmazó fejlesztés 2018 májusa óta szolgálja az utasok kényelmét. Az utasok a mobiltelefonjukon vehetik meg a MÁV-START és a GYSEV szolgáltatási területére érvényes belföldi, egy útra szóló menetjegyüket és a hozzá kapcsolódó felárakat, pót- és helyjegyeket, valamint a kerékpár- és kutyajegyet (élőállat jegyet). A MÁV app-ba letöltődő jegyeiket is mobiltelefonon tudják bemutatni, akár offline, azaz internetelérés nélkül is.

A MÁV applikációban a MÁV-START szolgáltatási területére érvényes, belföldi, másodosztályú, 30 napos bérletek és tanulóbérletek (országos, regionális és BKK csatlakozó) válthatók meg. A bérletek viszonylata nem tartalmazhat GYSEV vonalszakaszt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

A bérletvásárlási funkció eléréséhez frissíteni szükséges az alkalmazást. Az eddig megvásárolt jegyek elérhetők maradnak a bejelentkezést követően. Az új iOS verzióban a menürendszer teljesen megújul, ezentúl az iOS-eken megszokott Tabbar-os megoldással lehet használni a MÁV app-ot.

Ha az utas az applikációban váltott bérlettel, feláras vonaton kívánja igénybe venni a szolgáltatást, a felárat – a vasúti bérlet viszonylatán belül a gyorsvonati pótjegy kivételével – külön, alkalmanként kell megváltani.

Nemcsak a kényelmes használat, vagy a sorban állás elkerülése miatt érdemes mobiltelefonon vonatjegyet venni, az alkalmazásból 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók e-vonatjegyek, és itt is érvényes a @ jellel jelölt vonatokra igénybe vehető 20 százalékos árengedmény. De a kedvezmény nem érvényes a bérletekre!

A bérletvásárlás folyamata a MÁV applikációban

A vásárlási folyamat első lépéseként a kívánt viszonylatot és az érvényesség kezdetét kell megadni, továbbá a kedvezményt beállítani, a már megszokott módon. A keresés gombot megérintve, a megjelenő ajánlatok közül kell kiválasztani egyet (nem kell vonatot választani). A kiválasztás után el kell dönteni, hogy a bérletet elektronikus személyi igazolványhoz vagy a rendszerben létrehozott bérletigazolványhoz rendeli hozzá az utas. Az elektronikus személyigazolvány kiválasztása esetén a „QR” ikon megérintésével lehet az eSZIG-en lévő kódot beolvasni, sikeres beolvasás alkalmával megjelenik a felületen az igazolványszám.

A bérletigazolvány az alkalmazásban az utas által létrehozott „igazolvány”, ami az utas nevét, születési dátumát személyazonosításra alkalmas igazolványszámát, tanulók/hallgatók esetén az OM azonosító számát is, és az utas (igazolványkép előírásainak megfelelő) arcképét tartalmazza. Egy felhasználói fiókban több bérletigazolvány is lehet, az érvényességi idejük a kiállítástól számított 5 év, azonban olyan bérletigazolványhoz már nem lehet bérletet váltani, melynek az érvényességének legkésőbbi időpontja korábbi, mint az ahhoz váltandó bérlet érvényességének vége.

Az utasok, a már megszokott módon, vásárláskor a felhasználói fiókhoz tartozó e-mail címre kapnak egy, a megvásárolt termék adatait tartalmazó fájlt és elektronikus, de letölthető, kinyomtatható számlát. Papíralapú számla igénylésére nincs mód. Az igazolást célszerű nem kitörölni az okoseszközről, az esetleges technikai problémák esetére, hogy elősegítse az ügyintézési folyamatot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

Átalány-kártérítés igénylése esetén, ha az utas az applikációban váltott (eSZIG-hez vagy bérletigazolvány hozzárendelt) bérletével feláras vonaton utazik, az általános szabályok szerint jogosult a kártérítésre, melyet kizárólag, az eset körülményeinek teljes kivizsgálásával, az ügyfélszolgálat bírálhat el.

A bérletek érvénytartama és felhasználási feltételei megegyeznek a papíralapú bérletek érvénytartamával és a bérlet igénybe vételi feltételeivel, az alábbi eltérésekkel: valamennyi, applikációban váltott bérlet visszatérítését az önkiszolgáló felületen érvénytartam kezdete előtt legkésőbb 60 perccel korábban (mindig az érvénytartam első napját megelőző nap 22:59-ig) lehet kezdeményezni. A vasúttársaság a bérlet árának 10 százalékát számolja fel kezelési költségként.

Ha az utas érvénytartam kezdete után kívánja visszatéríttetni a bérletet, az ügyfélszolgálathoz kell fordulnia, ahol – egyedi méltányosság alapján, az eset összes körülményeinek mérlegelése után, pozitív elbírálás esetén – a bérlet árának 10 százalékkal csökkentett árából a felhasznált napok számának megfelelő részt vonják le és a maradék összeget visszautalják.

Fizetés, számlázás

Applikációból történő vásárlás esetén a bankkártyás fizetés a SimplePay online fizetési rendszerében történik, ahol a fizetési információk elmenthetők a későbbi vásárlásokhoz, majd a megvásárolt jegy letöltődik az applikációba. Az applikációból történő vásárlással egyidejűleg elektronikus számlát kap az utas a regisztrált email címére. Utólagos számlaigényt nem lehet benyújtani, és a kiadott számla sem módosítható.

MÁV applikációból vásárolt jegyek és bérletek felhasználása

A jegyvásárláshoz aktív internetkapcsolat szükséges, azonban a korábban vásárolt jegyek térerő vagy mobil-adatforgalom hiányában is elérhetők és bemutathatók a vonaton az ellenőrzésnél. Egy applikációban egyidejűleg több utas (pl. gyermek, házastárs, nagyszülő, barát) részére is tárolható jegy.

Minden megvásárolt jegyen külön szerepel az azt felhasználó utas neve, és csak az az utas használhatja fel, akinek személyazonosító adatait a vásárlási felületen megadták. A jegyellenőrzéskor minden esetben fel kell mutatni a személyazonosításra alkalmas okmányt is. (fotó: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!