Nyílt nap és előkészítő foglalkozások a Karolina iskolában
Ezen túlmenően az intézmény – március 4-től március 25-ig, heti egy alkalommal, szerdánként 16.30-tól 17.30-ig – előkészítő foglalkozásokat is tart, ezeken az alkalmakon az iskola- és osztálytípus megválasztásának megkönnyítése a cél énekes-játékos formában, úgy, hogy a résztvevő nagycsoportos óvodások és kísérőik bepillantást nyerjenek a kórusének- és hangszeroktatás eszközeivel történő személyiségfejlesztés és érzelmi nevelés módjaiba, az idegen nyelvi kommunikációt előkészítő munkából is ízelítőt kapva.
Az iskola hivatalos invitálója vázolja, mit kínál az intézmény a gyermekeknek és szüleiknek:
A nyelvi előkészítő és kórusiskolai osztályok segítséget nyújtanak a szülőknek gyermekük hitéleti-, szentségi-, erkölcsi- és jellemi nevelésében. Barátságot és szeretetközösséget Isten jelenlétében. Magas színvonalú szakmai képzést minden tárgyból, kiváló szaktanárok irányításával. Mindkét tagozaton évfolyam szinten szakköri keretben további lehetőséget a városi-, megyei- és országos versenyekre való felkészülésre. Komoly szintű készség- és képességfejlesztést értékorientált pedagógiával. Felső tagozaton csoportbontást, differenciálva a normál tempóban haladókat és a versenyezni vágyókat, biztosítva mindezzel a felzárkóztatást és tehetséggondozást. A zenei osztályokban speciális személyiség- és képességfejlesztést a „Kodály-módszer” szerint, valamint a fizikum, a tudat és a lélek harmonikus alakítását a „Kokas”- és „Kovács” módszerekkel. Emelt szintű ének- és kórus foglalkozásokat, valamint zeneiskolai szolfézs- és hangszertanítást professzionális zenetudományi és zenepedagógiai módszerekkel és eszközökkel. Az iskolai foglalkozásokon kívül a kórusiskolások havonta megélhetik a közös éneklés és a liturgikus szolgálat örömét a szentmiséken, közösen gyakorolhatnak, szerepelhetnek vendégkórusokkal, zenekarokkal, ének- és hangszeres művészekkel, továbbá bel- és külföldi hangversenyek, kirándulások részesei lehetnek.
Az előkészítő foglalkozások látogatása díjtalan, és semmilyen kötelezettséggel nem jár. Jelentkezni lehet március 4-én 16.30 órakor a Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában (Vác Konstantin tér 7.). Akik nem tudnak részt venni az első alkalmon, a következő foglalkozások bármelyikébe bekapcsolódhatnak.
Érdeklődni az iskola elérhetőségein lehet: tel.: 27/814-163, e-mail: titkarsag.vac_karolina@ekif-vac.hu, Sisa Sándorné igazgató: 06-30/462-8678, Fitos Mónika művészeti igazgatóhelyettes: 06-30/343-0806, vfmoni.70@gmail.com, Varga László zeneigazgató atya, az iskola művészeti vezetője: 06-30/521-7507, omce@freemail.hu, honlap: www.karolinavac.hu.