Szabadságmegváltásért fizettek a volt városvezetőknek

Összesen több mint nettó 12 millió forinttal búcsúzhattak a választás után polgármesteri és alpolgármesteri tisztségüktől Vác leváltott vezetői. Fördős Attila és Mokánszky Zoltán csaknem félévnyi szabadnapot váltott pénzre. Végkielégítésekre szintén milliók mentek el a város költségvetéséből – írja a városháza hivatalos honlapja.

A közlemény szerint az októberben távozott Fördős Attilának a 2014 és 2019 közötti ciklusból 159 nap szabadsága maradt benn: emiatt a volt Fidesz-KDNP-s polgármester 6.851.968 forintba került az önkormányzatnak. A korábbi városvezető 2014-ben is kapott ilyen kifizetést, akkor bruttó 2.529.177 forintba került a váciaknak az, hogy a politikus nem használta fel 93 szabadságos napját.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Koronavírus: megalakult Vácon a Jószomszéd hálózat

Mokánszky Zoltán bent maradt szabadságai 6.903.681 forint mínuszt jelentettek Vácnak, a fideszes alpolgármester 178 szabadnapot hagyott bent 2014 óta. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag alig-alig vett ki szabadnapot öt év alatt. Mokánszky Zoltán az előző ciklusban is hasonlóan járt el, akkor 160 szabadságos nap után bruttó 3.916.364 forint járt neki – olvasható a városháza közleményében. ♦

Csatlakozz hozzánk!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!