Százmilliós kábítószerfogás Dunakeszin

Csaknem százmillió forint értékű amfetamint foglaltak le a rendőrök egy dunakeszi családi háznál, ahol a gyanú szerint két férfi állította elő a kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrségi honlapon.

A tájékoztatás szerint a tiszabábolnai és a csömöri férfi a rendőrségi rajtaütéskor több mint 39 kilogramm amfetaminnal próbált elhajtani.

A nyomozók az autóval együtt lefoglalták a csomagtartóban talált, fél kilogrammos adagokra osztott, 97 millió forint értékű amfetamint. A rendőrök ezután átkutatták a házat, illetve több más helyszínt is, és további öt kilogramm amfetamint, valamint a kábítószer előállításához használt szereket találtak.

A rendőrök a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt őrizetbe vették. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!