Távozik Kis Domonkos Márk a váci színház éléről

Közös megegyezéssel szűnik meg február 29-én Kis Domonkos Márk ügyvezető igazgatói megbízatása a Váci Dunakanyar Színház élén – erről ma délelőtt döntött a képviselőtestület. A témát zárt ajtók mögött tárgyalták, a száz százalékosan a város tulajdonában lévő cég taggyűléseként eljáró testület nyílt szavazással voksolt az ügyben. Ezzel egy nehéz időszak zárul le, mert a színi direktor az elmúlt hónapokban többször is vihart kavart nyilatkozataival.

Az ügy előzményei még a Fördős Attila (Fidesz-KDNP) vezette, kormánypárti többséggel rendelkező testület működési idejére nyúlnak vissza, amikor egy belső ellenőrzés során a városháza szakemberei pénzügyi szabálytalanságokat tártak fel a színháznál. Emiatt vizsgálat indult, amelyet felfüggesztettek, a döntést azzal indokolva, hogy az Állami Számvevőszék is áttekinti a kialakult helyzetet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Még mindig várják a városi kitüntetésekre a javaslatokat

A választás után már tavaly az új, immár a korábbi helyi ellenzék által alkotott többség ismét elővette az ügyet, amely akkor vett fordulatot, amikor Kis Domonkos Márk arra, hogy Matkovich Ilona polgármester közölte, 2020-ban a város nem tud akkora támogatást adni a színháznak, mint tavaly, úgy reagált, hogy előadások elmaradását helyezte kilátásba. Az ekörül kialakult nyilatkozatháborúnak az lett a következménye, hogy a városvezető az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatára hivatkozva elrendelte: a városi intézmények vezetői csak az ő előzetes tájékoztatása után nyilatkozhatnak. Ez újabb, mára már elcsendesült vihart kavart.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Újabb nyílt városi pályázatok jelentek meg

Kis Domonkos Márk a váci színház alapító igazgatója, az intézmény létrehozásában Góczán Zsolttal együtt elévülhetetlen érdemeik vannak. Az előadások sikeresek, a legtöbbször telt ház előtt mennek. Az igazgató megbízatását az első öt év lejárta után 2017 júniusában hosszabbították meg. Szerződése 2022. szeptember 30-ig szólt.

Kis Domonkos Márk leváltását többen is felvetették az elmúlt hónapokban, a színház igazgatója azonban most közös megegyezéssel távozik, ami azt jelenti, hogy a városnak nem kell kifizetnie a határozott idejű megbízásából még hátra lévő időre a járandóságait. Március 1-től dr. Varga Katalin lesz az intézmény megbízott vezetője július 31-ig, ez idő alatt kerül majd sor a színházigazgatói pályázat kiírására és elbírálására. Az ideiglenes vezető bérét a képviselők 490 ezer forintban állapították meg, alacsonyabb összegben, mint amennyit Kis Domonkos Márk kapott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Legalább két új rendszámfelismerő kamerát telepítene a város

A testület döntött abban is, hogy a Váci Dunakanyar Színházat az önkormányzat a kormánnyal közösen szeretné működtetni, ezért egy ilyen tartalmú megkeresést juttatnak el a minisztériumhoz. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!