Elindult a közbeszerzés a damásdi Ipoly-híd építésére

Évek óta nyúlik, mint a rétestészta – mondta egy fórumon egy magyar szakember, amikor az Ipolydamásdnál tervezett Ipoly-hídról volt szó három évvel ezelőtt. A településen élők már tiltakozást is szerveztek a szlovák oldalon tapasztalható időhúzás miatt, hiszen ennek a hídnak történelmi jelentősége van: újabb összeköttetést jelent a kis folyó két oldalán lévő, a határ által elzárt magyar települések között. Nekünk váciaknak pedig azt jelenti, hogy ha Esztergom felé visz az utunk, nem kell Letkésig elmenni, rövidebb úton érhetünk el célunkhoz.

Új híd épül az Ipoly folyón Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba között, európai uniós támogatással. A hídnak és a hozzá vezető utaknak két év alatt kell elkészülniük. A nyílt közbeszerzési felhívást a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Nitriansky samosprávny kraj (Nyitra megyei önkormányzat) tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.

A projekt a szlovák-magyar Interreg program keretében, EU finanszírozással valósul meg, a teljes költség 6 millió 759 ezer euró (mintegy 2,3 milliárd forint) – írja a napi.hu.

A híd 54 méteres szabad nyílással, 56,4 méteres támaszközzel épül, a csatlakozó út 540 méter hosszban 2×1 sávos lesz. A híd- és útépítésben jártas ajánlattevők április 21-ig pályázhatnak a kivitelezésre. Az értékelésnél az ár 70, a minőség pedig 30 súlyszámmal szerepel.

Jelenleg Letkés és Ipolyszalka között található egy 3,5 tonna teherbírású határhíd az Ipolyon, ez azonban mintegy 6-8 kilométerrel északabbra van a tervezett hídtól. A vasúti határhíd Szob és Helemba között teremt összeköttetést. A legdélebbi megmaradt hidat Ipolydamásd és Helemba között 2000-ben a jeges ár vitte el, ennek a pótlása került most napirendre. ♦