Koronavírus: ideiglenes helyi buszmenetrend

A fővároshoz és sok más magyar településhez hasonlóan Vácott is igyekeznek csökkenteni a koronavírus terjedésének egyik lehetőségét, a közösségi közlekedés okozta veszélyt. Főleg a megelőzés érdekében – valamint a lecsökkent utasigény miatt is – a polgármesteri hivatal egyeztetett a Volánbusszal és ennek megfelelően a helyi operatív törzs a helyi autóbusz közlekedés ideiglenes változásáról döntött – írja a vac.hu.

A módosítás alapvetése az volt, hogy a munkába járás, a szakrendelőbe való eljutás, valamint a városrészek közötti közlekedés továbbra is biztosítva legyen, de – a fertőzésterjedés csökkentése érdekében – jelentősen szűkítetten.

KISVÁC-ALSÓVÁROS, KÖRJÁRAT

Mindezek alapján (a Volánbusz jelzése alapján vélhetően) csütörtök üzemkezdéstől csak a következő járatok közlekednek:

– 360. számú járat a Buki sori végállomástól 6:37-kor és 13:37-kor szállít utasokat a Kórházig, míg a 16:12-kor a Buki sortól induló járat a Nagymező utcáig közlekedik. Ezen járat visszafelé a kórháztól 8:00-kor és 14:00-kor, a Nagymező utcától pedig 16:25-kor indul a Buki sori végállomásra. Ezek a járatok minden nap közlekednek majd.

– 364. számú járat (Autóbuszállomás – Március 15. tér – Kórház – Autóbuszállomás) indulása az autóbuszállomástól: 5:15, 6:15, 7:10, 9:05, 11:05, 13:15, 15:30, 17:00 és 19:00 óra. Ezek a járatok is minden nap közlekednek majd.

– 365. számú járat (Autóbuszállomás – Kórház – Március 15. tér – Autóbuszállomás) indulása az autóbuszállomástól: 5:30, 6:30, 7:30, 9:15, 11:25, 13:40 és 19:45. Ezek a járatok is minden nap közlekednek majd.

A SEJCEI ÉS ZOLLNER-JÁRAT VÁLTOZATLAN

A 363. számú járat (Autóbuszállomás – Gombás – Sejce lakótelep) és a 366. számú járat (Gombási út – Deákvár – Alsóváros) menetrendje változatlan, ezek esetében továbbra is megkülönböztetnek munkanapi és munkaszüneti napi közlekedtetést.

A DDC- ÉS A DIÁKJÁRAT MEGSZŰNIK

Mivel a 361. számú járat (Telep utca – Autóbuszállomás – Szérűskert) a diákok iskolai tanításhoz kötött utazását biztosította tanítási napokon, ez a járat a járvány miatt egyelőre nem közlekedik.

Szintén felfüggesztésre kerül a munkanapokon közlekedő 362. számú járat (Szélső sor – Deákvár – Autóbuszállomás – DDC) közlekedése. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!