Koronavírus: digitális oktatás, összefogás, türelem

A koronavírus terjedésének megakadályozása miatt a kormány által elrendelt iskolabezárások hatására új fejezetet kezdenek a magyar oktatásügyben a pedagógusok. A tanítás ugyanis nem szűnik meg, csak átalakul. Hogy ezt hogyan lehet kivitelezni, arra kevés a tapasztalat, főleg az általános és középiskolákban. Éppen ezért nem meglepő, hogy péntek óta több váci iskola vezetője is a közösségi oldalon írt bejegyzésében három dolgot kér a gyerekektől és a szülőktől: türelmet, türelmet és türelmet.

„Hétfőtől digitális távoktatási rend kerül bevezetésre, az iskola bezárásra kerül! Hétfőn délelőtt lehetősége lesz még mindenkinek elvinni az épületből az itt lévő felszereléseit. Mindenki számára új ez a helyzet, de a lényeg a tanulás-tanítás folytatása a lehetőségekhez mérten. Cél: a tanév szakszerű befejezése és a sikeres érettségi vizsgák! Arra kérek mindenkit, hogy ne kifogásokat, hanem MEGOLDÁSOKAT keressen, én is ezt teszem! A digitális távoktatás megszervezéséről mindenkit folyamatosan értesíteni fogunk az iskola honlapján és a KRÉTA felületen! EGYÜTT MEGOLDJUK!!!” – írta Steidl Levente, a Madách gimnázium igazgatója.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A Radnóti iskola megbízott igazgatója, Flamichné Somogyi Erzsébet pedig ezt írta:

„Miniszter úr tájékoztatása alapján 2020. március 16-tól (hétfőtől) digitális munkarendben, tantermen kívül folyik az oktatás. A tanulók nem látogathatják az intézményt. A tananyagokat online oktatáson keresztül sajátítják majd el. Minden kollégámmal ennek a módszernek a kivitelezésén dolgozunk. Természetesen tudjuk, hogy ez nem egyszerű feladat sem önöknek, sem a gyerekeknek és nekünk sem! De ebben a helyzetben csak a TÜRELMÜKET és a MEGÉRTÉSÜKET kérjük! Higgyék el, mi is nehéz helyzetben vagyunk, és tudjuk azt is, hogy önök is. Mert nem minden családban van internet, telefon, számítógép… és még sorolhatnánk! Próbálunk megoldást keresni, amely mindannyiunknak megfelelő! A további tudnivalókról tájékoztatjuk Önöket a KRÉTA rendszeren keresztül!”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

Már többen is megmozdultak és arra kérték azokat, akiknek van felesleges, de még használható számítástechnikai eszközük, hogy ajándékozzák oda azoknak a rászoruló családoknak, akiknek gyermeke most az új helyzetben kénytelen lesz ezeket használni. Egy, a Kötő utcában lévő üzlet tulajdonosa máris felhívást tett közzé: „A digitális távoktatás használatához vállalkozásunk szeretne felajánlani RÁSZORULÓ szülőknek pár darab asztali számítógépet. Arra kérjük önöket, ténylegesen a rászoruló szülők jelentkezzenek üzletünkben! A felajánlott asztali számítógép készletünk véges!” – írják.

Felajánlják, hogy minden váci tanárnak segítséget nyújtanak, akinek szüksége lenne rá. „Kereshetnek bennünket telefonon, vagy személyesen üzletünkben. Keressenek bennünket bátran felmerült kérdéseikkel!”

Most csak néhány friss példát emeltünk ki, de ezek azt jelzik: eljött az ideje, hogy a polgárok összefogjanak. Még jobb lenne a helyzet, ha a tehetősebbek, sőt a leggazdagabb 100 magyar listáján szereplők is megmozdulnának és megmutatnák, hogy készek másokért is tenni. Nekik van miből, sokaknak meg nincs. (fotó: visualhunt)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!