Koronavírus: egyelőre utasokra várnak a váci taxisok

Vannak olyan emberek, akik nem maradhatnak otthon. Egyrészt munkába szólítja a hivatásuk, másrészt pénzt kell keresniük, hogy valamiből megéljenek. Vácon jelenleg három taxis cég üzemel. Ők az egyik olyan szektor, akik állami segítséget kapnak a vírus okozta helyzet miatt. Bayer Tibor, a TeleTaxi vezetője lapunknak elmondta: jelenleg 80 százalékos utaskiesés sújtja őket.

A váci cég jelenleg minden autóját fertőtleníti a fuvarok után, de mivel a Samsung gödi gyárával is szerződésben állnak, ezért az ottani utasok szállításánál maszkot is felvesznek a sofőrök – tudta meg a Váci Napló. „A Samsung egyelőre nem állt le, ezért hasonlóan dolgozóikhoz, mi is maszkot viselünk, ha őket szállítjuk” – mondja Bayer Tibor. Hozzáteszi: az ilyenkor szokásos kézfogás a kollégákkal is elmaradt az utóbbi időben.

A váci TeleTaxinál jelenleg tizenheten dolgoznak, de a munkát most 6-7 kolléga nem vállalja a koronavírus járvány miatt. Ők otthon várják a jobb időket.

Azt, hogy mit jelent a taxisok számara az, hogy hónapokig nem kell járulékot fizetni, Bayer Tibor sem tudta megmondani, hiszen a bevételkiesés is elég nagy lesz. Az biztos, hogy fontos számukra a kormány segítsége, de hosszú ideig tart a veszélyhelyzet, az nagyon megviselheti a váci taxisokat is. ♦