Koronavírus: egyre többet költ a város a védekezésre

A vírusjárvány elhúzódása által okozott pénzügyi nehézségekkel számol a városháza. Jelenleg ugyanis a költségvetésből a védekezésre költött pénzt a kormány nem téríti meg, s mivel sok területen gyakorlatilag leállt az élet, jövőre például az iparűzési adóbevétel esetében nagy érvágásra kell készülni. A városvezetés előrelátóan különböző helyzeteket modellez, hogy amennyire csak lehet, felkészülhessenek az újabb feladatok megoldására.

„Igyekszünk az események előtt járni. Pénzügyileg is, hiszen szembe kell néznünk azzal, hogy a járvány gazdasági következményei kikerülhetetlenek. Elkezdtük modellezni ezt a helyzetet. Látni kell, hogy az önkormányzatok legfontosabb bevétele az iparűzési adó, amely jövőre akár a felére is csökkenhet. Így az egymilliárdos (!) kiesés még szűkebb mozgásteret adhat az önkormányzatnak” – írta Matkovich Ilona polgármester egy, a hetet összefoglaló, a közösségi oldalon megjelent bejegyzésében.

Egyelőre úgy látja, hogy a kormány az önkormányzat feladataihoz további finanszírozást nem ad. Viszont az önkormányzatoknak sok bevétele megszűnt. A sport területén nincsenek bérleti díjból származó bevételek, lekötött rendezvények maradtak el, és rendre jönnek az önkormányzati helyiségekben működő vendéglátóhelyektől az igények a bérleti díj átmeneti csökkentésére. Nem működnek a konyhák, miközben az önkormányzatnak több mint száz konyhai dolgozója van.

„Egyelőre a szabadságokkal sakkozunk, két hetekre határozzuk meg, hogyan mentsük minél hosszabb ideig a kényszerből bezárt önkormányzati intézményeknél dolgozók helyzetét. Folyamatosan vizsgáljuk, milyen munkákra tudjuk átcsoportosítani őket, hiszen a szabadságuk hamarosan elfogy” – írja a polgármester.

Hozzáteszi: eddig az önkormányzatokra maradt feladatokhoz, például az otthon rekedt emberek és a hetven év felettiek ellátásához semmilyen új finanszírozást nem kaptak a központi költségvetésből. Ami némi biztatást ad ebben a reménytelennek tűnő gazdasági helyzetünkben, hogy a héten az Európai Bizottság döntése értelmében átcsoportosítottak Magyarország számára kétezer milliárd forintot támogatás formájában. Ezt a forrást az egészségügyi rendszerek, munkaerőpiacok támogatására és más sérülékeny területek megerősítésére használhatjuk fel.

„Bízom benne, hogy Vácnak jut ebből az összegből, hiszen járási székhelyként rengeteg olyan szociális, kulturális feladatot kell ellátnunk, ami túllép a város határain. És amelyek finanszírozását a váci önkormányzatnak saját költségvetéséből kell – az állami normán túl – kiegészítenie” – jegyezte meg Matkovich Ilona.

Az uniós támogatással kapcsolatban meglehetősen ellentmondásos hírek láttak napvilágot, a kormány feladata lenne, hogy tisztázza a helyzetet. Félő azonban, hogy védekezés magas költségeire hivatkozva végül az önkormányzatoknak nem, vagy alig jut majd támogatás, s ez alaposan megviseli majd a településeket. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments