Nagyon sokan aggódnak a vírus terjedése miatt és az adatok azt jelzik, hogy a következő napokban a megbetegedések gyors ütemű növekedésére kell számítanunk. Bár országos szinten meglehetősen sok információt adnak ki hivatalosan, időnként zavarok is mutatkoznak a tájékoztatásban. Az országos tiszti főorvos például sajtójelentések szerint azt mondta, hogy csak az hordjon maszkot, aki beteg, miközben például Szlovákiában mindenki számára kötelező a maszkviselés és idehaza is sokan javasolják, ne menjünk az utcára megfelelő védelem nélkül.
Egy magyar tüdőgyógyász szerint a koronavírus nem egyszerű tüdőgyulladást okoz, hanem a beteg immunrendszerét is megváltoztatja: maga a szervezet bomlik fel és kezd el másképp viselkedni. A szakember nem ért egyet azzal, hogy maszkot csak betegeknek kell hordania, sőt szerinte a kesztyű és a sapka viselése is elengedhetetlen a koronavírus elleni védekezéshez. A pulmonológus azt is elárulta, hogyan ellenőrizhetjük magunkat, milyen tünetekre kell odafigyelnünk, szedhetünk-e gyógyszert, és tényleg érdemes-e meleg italokat inni a megelőzéshez.
Rendkívüli veszélyhelyzet kihirdetése, rendezvények betiltása, boltok, éttermek, szórakozóhelyek bezárása, digitális oktatásra átállás – a magyar kormány az elmúlt héten számos intézkedést vezetett be, hogy lassítsa a koronavírus terjedését. Az egyéni felelősségen és az izoláción kívül azonban azt is fontos tudni, hogy pontosan milyen praktikus tanácsokat érdemes megfogadnunk, ha oda akarunk figyelni az egészségünkre. Várdi Katalin, az InspiroMed Légzésközpont és Alvásklinika pulmonológusa most erről beszélt a hvg.hu-nak.
Mint fogalmazott: a védekezés első és legfontosabb tanulsága, hogy a járvány közösségi történet, amikor „az én-t le kell cserélni a mi-re”. „Most nem az a lényeg, hogy én ki vagyok, hanem az emberiség érdekét kell nézni, el kell felejteni az egyéni szempontokat” – mondta.
„Az egészségügyi kormányzat valószínűleg azért próbálja meg lebeszélni az egészséges embereket a maszkhasználatról, hogy maradjon tartalék. A valóság az, hogy mindenkinek érdemes maszkot és kesztyűt hordania, ha kimegy az utcára, mert a tünetmentes emberek ugyanúgy képesek másokat megbetegíteni. A maszk viselése nem más, mint egy komoly, kiterjesztett izoláció, amivel a megszokott családi környezetünkön kívül élőket és magunkat is védeni tudjuk” – mondta.
Amikor hazaérünk, a maszkot úgy vegyük le, hogy ne érjünk az arcunkhoz. A levett maszkot tegyük egy kis zacskóba, majd dobjuk a kukába, amit – ha van rá lehetőség – a lakáson kívül tároljunk.
Ha nem gumiból készült kesztyűt viselünk az utcán, akkor a legjobb, ha azt is azonnal kimossuk, negyven vagy hatvan fokon. Érdemes sapkát is húzni, hiszen a haj is lehet a fertőzés forrása, ezzel megelőzhetjük, hogy az arcunkba lógjon. Ilyenkor természetesen a sapkát is ki kell mosni – sorolta a teendőket a pulmonológus.
Várdi Katalin szerint attól, hogy valaki nem beteg, még előre fel tud készülni, ebbe pedig az is beletartozik, hogy folyamatosan figyeljük magunkat. Két alapvető dolgot mindenki megfogadhat:
- legyen otthon lázmérő és napi kétszer mérjük a lázunkat, így jól nyomon tudjuk követni az esetleges változásokat. Ha van egy kis hőemelkedésünk (37,1-37,2 fok), nem kell megijedni, de ha megtehetjük, akkor itt már érdemes izolálni magunkat a család többi tagjától.
- nyugodtan használjunk gyógyszert az esetleges tüneteink enyhítésére, láz- vagy fájdalomcsillapításra.
Tüdőgyógyászként a szakember még két önmegfigyeléses módszert ajánl, ha enyhe tüneteket észlelnénk magunkon. Mérjük meg, hogy egy perc alatt hányszor veszünk levegőt (ehhez elég, ha fél percig mérjük a levegővételek számát és azt szorozzuk be kettővel).
A normál érték 12-16 között van, ha ez felmegy 18-20-ra, az azt jelenti, hogy egy levegővételnél nem jut a tüdőnkbe elég oxigén. Ez esetben érdemes orvosi segítséget kérni. Naponta megmérhetjük azt is, mennyi ideig tudjuk akaratlagosan visszatartani a levegővételt. Vegyünk egy mély levegőt, és ha a szokásos 30 másodperc helyett csak 10 másodpercig bírjuk, szintén siessünk az orvoshoz.
Aki teheti, annak érdemes beszereznie egy szaturáció (véroxigénszint) mérőt is, itt akkor kell orvoshoz menni, ha az érték 90 alá megy. A 100 feletti magas pulzus – ha azt más nem indokolja – szintén figyelmeztető jel.
Várdi Katalin arra is figyelmeztetett, hogy nemcsak koronavírus miatt lehetnek légúti tünetei valakinek, sok más betegség is igényel vizsgálatot, nekik is érdemes orvoshoz, tüdőgyógyászhoz akár tüdőgondozóban, szakrendelőben, akár magán-egészségügyi ellátás keretében. Akik pedig allergiások vagy asztmások, azok is figyeljenek oda, hogy kezeljék a tüneteiket, hiszen a pollenszezon is most kezdődik. ♦