Koronavírus: megalakult Vácon a Jószomszéd hálózat

Matkovich Ilona polgármester a közösségi oldalon újabb bejegyzésben számol be a várost érintő vírushelyzetről, az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. Bevezetőjében arról ír, hogy Vác teljesen elnéptelenedett, bezártak a boltok, a közösségi terek. És végülis ez így van jól, hiszen mindenkitől azt kérik: maradjon otthon!

„Ha Önök esetleg azt hallják, hogy az új koronavírus is csak egy újabb influenza, ne higgyék el! Közel kétszer olyan fertőző, és tízszer annyian kerülnek kórházba miatta, s egyelőre nincs ellene oltás. Sokkal több halálos áldozatot követel, mint az influenza, különösen a 60, 70 és 80 év fölöttiek körében. A vírus eddig több mint másfél száz országban fertőzött meg többszázezer embert.

Gyógyszer nincs rá, csak lelassíthatjuk – mondta egy orvos barátnőm.

De hát épp ez a legfontosabb, hogy lelassítsuk, és ne zuhanjon ránk, különösen az idősekre a betegség, mert hol lesz annyi lélegeztetőgép, orvos és nővér, hogy megmentse az életüket? Úgy tudom, egyelőre alapvető védőeszközökből sincs elegendő a kórházakban. Otthonmaradással segíthetünk az orvosoknak, hogy segíthessenek rajtunk!” – figyelmeztet a polgármester.

A távolságtartó segítést már a város önkéntesei is gyakorolják. Bevásárolnak és beakasztják az ajtókra a megvásárolt árut, vagy gyógyszert. Nem mennek be a lakásokba a fertőzésveszély miatt – írja a városvezető.

„Azoknak a 70 év feletti váci polgártársainknak, akik a napi ellátásban nem számíthatnak családjuk és lakókörnyezetük segítségére, nem részesülnek jelenleg is működő városi ellátásban és nyilatkozatban vállalják, hogy nem hagyják el lakhelyüket, segítőcsomagot állítottunk össze.

Megalakítottuk a Váci Ügyfélszolgálatot, amelyet szükség esetén hétköznap 8-tól 16 óráig lehet hívni a 06-30/158-5424 telefonszámon.

Hétköznapokon napi egyszeri meleg ételt viszünk házhoz, heti két alkalommal beszerezzük az alapvető élelmiszereket, és gyógyszereket. A kiszállítás ingyenes, de az ételért és a beszerzett áruért fizetni kell.

Emellett, bővítjük az önkéntesek csoportját. A csoportnak Jószomszéd hálózat nevet adtuk.

A Jószomszéd hálózatot a 06-30/953-2206-os telefonszámon hívhatják, itt fogadják az önkéntes felajánlásokat és igényeket. Minderről levélben is kapnak tájékoztatást.

Kérésünkre egyre többen jelentkeznek önkéntes segítőnek, nekik külön köszönjük a felajánlásaikat. Újra és újra megköszönöm az egészségügyben dolgozók helytállását. Ha nekik segítünk, magunknak segítünk. Időt kell nyernünk, hogy a vírus okozta megbetegedések ne egyszerre szakadjanak ránk, szakadjanak a magyar egészségügyi ellátórendszerre. Mindezt a saját érdekünkben tesszük. Azért, hogy e korántsem mesés álom elmúltával megmaradjunk egymásnak: nagyapa az unokának, feleség a férjnek, barát a barátnak” – írja végül Matkovich Ilona.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!