Koronavírus: megregulázza a bankokat a kormány

Megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésére hozott hitelfizetési moratórium részletszabályairól szóló rendelet. A kormány egyértelműen kiállt az adósok mellett, hiszen az elmúlt napokban többen jelezték: bankjukban azt a tájékoztatást kapták, hogy ha élnek a moratórium lehetőségével, később jelentősen megnő a törlesztőrészletük. Ez meggondolásra késztette az érintetteket, hiszen sokan már így is nehezen tudják előteremteni a havi összeget.

A kormány most kimondta: a rendelet szerint az adós eredeti szerződési feltételeknek megfelelő teljesítése nem érinti a fizetési moratórium hatályát. Ha a hitelt továbbra is törlesztik, a teljesítést a szerződésnek a moratórium elrendelése előtt hatályos rendelkezései szerint kell jóváírni. A moratórium a munkáltatói kölcsönre is vonatkozik.

Viszont a szerdától hatályos rendelet értelmében a tőketartozást sem a fizetési moratórium ideje alatt, sem a fizetési moratórium lejártát követően nem lehet a fizetési moratórium ideje alatt nem teljesített kamat összegével megnövelni. A fizetési moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni.

A fizetési moratórium lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét.

A kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Október 12-én rendezik meg a Börzsönyring Kerékpáros Teljesítménytúrát

Azt is tartalmazza a rendelet, hogy a babaváró támogatásról szóló rendelet szerint folyósított kölcsön alapján fizetendő kezességvállalási díjat a fizetési moratórium alatt elengedik.

A módosult szerződéseket nem kell közjegyzői okiratba foglalni, a korábbi közjegyzői okirat a szerződés módosult tartalmának keretei között érvényes.

A fizetési moratóriumot a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek vételárrészlet-fizetési és bérletidíj-fizetési kötelezettségére is megfelelően alkalmazni kell. A Nemzeti Eszközkezelő 2020. december 31-ig a bérleti díj meg nem fizetése miatt nem él a felmondás jogával. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!