Most száz fa ültetését hirdette meg a SZAVAD Egyesület, a vállalást minél előbb szeretnék teljesíteni. Tavaly a Liget egyházi tulajdonban lévő részén már elindult az akció, az elmúlt szombaton pedig a tó körül szorgoskodtak az önkéntesek, akik közvetlenül a víz partjára telepítettek sudár csemetéket.
Mintegy félszázan vettek részt a munkában, velük együtt dolgoztak a Váci Városfejlesztő Kft munkatársai, akik a faleveleket gyűjtötték össze. Hogy gyorsabban haladjon a munka, Boda János közreműködésével a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt egy markolót adott kölcsön, amely a gödröket kiásta.
Már évekkel ezelőtt kiderült, hogy a Liget fái nagyon elöregedtek, egy részük balesetveszélyes. Korábban Bíró György jóvoltából egy kezdeményezés elindult, hogy a területen megkezdődjön a fák cseréje, a kiszáradt és tájidegen fajok helyett a környezetbe illeszkedő csemeték kerüljenek a földbe, de akkor pénzhiány miatt igazán nem történt semmi. Most a szombaton telepített kis fák árát jórészt önkéntesek adták össze – köztük a BSI Váci Futóklub, amely két fa árát, mintegy 70 ezer forintot adományozott e nemes célra -, a többit az egyesület kasszájából pótolták.
A faültetésen az önkéntesek között ott voltak a városvezetők: Matkovich Ilona polgármester, Ferjancsics László, Inotay Gergely és Kiss Zsolt alpolgármesterek is. A földet lapátolók között láttuk Jess Kinga tanácsnokot, s még sorolhatnánk azokat, akik gyakran vállalnak szerepet a közösségi munkákban. Természetesen ott voltak a Ligeti tavi horgászok is.
Matkovich Ilona a Váci Naplónak elmondta: nagy öröm számára, hogy rajtuk kívül más szervezetek is bekapcsolódnak a faültetésbe. Az önkormányzat természetesen támogatja ezt a kezdeményezést, de alapvetően a polgárok összefogására építenek. A Liget egy kiemelt területe a városnak, városvezetőként is fontosnak tartja, hogy elinduljon a megújítás programja.
Matkovich Ilona már tavaly szervezett egy bejárását, akkor felmérték, milyen tennivalók vannak ezen a zöldterületen. A lista hosszú, de a cél világos: a városban élők számára egy olyan pihenő övezet kialakítása, amely nyugalmával, csendjével, látványával a nyugalmat sugározza.
A polgármester hozzátette: a város más területein is napirenden van a zöldterületek rendezése, a Munkácsy parkban is várható, hogy hamarosan megszépül az ott élők összefogásával.
A szombati akció fő szervezője Jess Kinga volt, aki Mezei Helga városi főkertésszel együtt készítette elő a faültetést.
– Már a tavalyi, húsz facsemete elültetésekor többen is jelezték, hogy szeretnék továbbra is támogatni a kezdeményezést, ha lesz folytatása – mondta Jess Kinga. – Szerencsére korán eljött a tavasz, s elkezdhettük a munkát. Néhány hét alatt ötszázezer forint gyűlt össze, ebből vásároltuk a most kiültetett, hat éves, előnevelt enyves égereket, amelyek honosok itt.
Szombaton több fát családok ültettek ki, s vállalták, hogy további gondozásukban is részt vesznek.
Endrődi Gergely szakemberként segítette a munkát.
– A Liget egy nagyon szép park, de sajnos sok az elöregedett, veszélyes fa. Ezekből néhányat a madarak miatt meg kellene majd hagyni, viszont időszerű a fák pótlása is. Ez egy hosszú munka lesz – mondta lapunknak.
A területen vannak nyárfák és fűzfák is, amelyek ugyan gyorsan nőnek, de hamar el is pusztulnak. Jelen van a Ligetben a zöld juhar is, amely egy invazív, tájidegen faj, amely agresszív módon terjeszkedik és kiszorítja az őshonos fákat a területről.
A Liget esetében már van egy rehabilitációs terv, a mostani faültetés ennek részeként valósult meg. Egy kicsit bonyolítja a dolgot, hogy a területen a nemzeti park is rendelkezik érdekeltségekkel, így minden nagyobb döntés előtt velük, adott esetben az egyházzal és az önkormányzattal is egyeztetni kell a terveket. ♦