Vám utcai robbanás: gránátot tettek a gáztűzhelyre

A váci robbanás rendőrségi vizsgálatának eddigi megállapításai szerint továbbra sem utal adat szándékosságra – írja friss hírében a rendőrség. Mint megírtuk, március 7-én este robbanás történt egy Vám utcai társasházban. Tűz nem keletkezett, az épületet 108 embernek kellett ideiglenesen elhagynia, ők azóta visszatérhettek otthonukba. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szakértők bevonásával kezdték meg a robbanás keletkezési okának és körülményeinek vizsgálatát, vádemelés várható.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a robbanás keletkezési helyén, egy harmadik emeleti lakás konyhájában az ott tartózkodó két férfi egy hatástalanítottnak vélt II. világháborús gránátot izzított a gáztűzhelyen, amikor bekövetkezett a detonáció. A két férfi könnyű sérüléseit ellátták a mentők.

A lakás átvizsgálásakor a rendőrök nagy mennyiségben találtak hatástalanítottnak vélt régi lőszereket, harcászati eszközöket, fegyvereket, II. világháborús relikviákat, ezek vizsgálata tűzszerész-, illetve fegyverszakértő bevonásával folyik. A lefoglalt eszközöket a két gyűjtőszenvedélyű férfi előzőleg hatástalanítottként szerezte be, vásárolta meg, majd azokból különböző emléktárgyakat készített. Velük szemben robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak a felrobbant II. világháborús gránátot egy kókai illetőségű férfitől vették, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei közreműködésével március 9-én hétfőn reggel otthonában elfogtak, előállítottak. Kihallgatásával egy időben kókai házában megkezdődött a helyszíni szemle és a kutatás. (képünk illusztráció)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!