Március 15-én vasárnap reggel hat órakor indul menetrend szerint az első emeletes motorvonat az útjára, a vasúttársaság döntése szerint a Cegléd – Szolnok vonalon – mondta Loppert Dávid, a MÁV kommunikációs igazgatója kedden reggel a Kossuth rádió hírműsorában. A második szerelvény áprilisban érkezik meg, ez már a váci vonalon áll forgalomba.
A vasút az első félévben további kilenc emeletes vonatot vesz át, ebből egy tartalék lesz, öt-öt pedig a már említett két vonalon szállítja az utasokat. Az esztendő második felében további nyolc szerelvény érkezik meg.
A vasúttársaság 2017-ben kötött 40 emeletes motorvonat szállítására keretszerződést a közbeszerzésen kiválasztott Stadler céggel, ebből még 2017-ben 11 darab nagykapacitású motorvonat gyártását megrendelték 60,5 milliárd forint értékben, majd 2018-ban további nyolc jármű megvásárlásáról írtak alá megállapodást 39 milliárd forint értékben, és dolgoznak azon, hogy a keretszerződésben lévő lehívási opcióval éljenek, és megteremtsék további 21 emeletes vonat megvásárlásának lehetőségét 2026-ig.
A MÁV-Startnak készülő vonatok kocsiszekrényét egy Minszk közelében lévő üzemben készítik, a Stadler szolnoki gyára szállítja a forgóvázat, és a Dunakeszi Járműjavítóban szerelik készre a vonatokat, és végzik el a futópróbákat. A MÁV-Startnak készülő emeletes KISS típusú motorvonatokban 35 százalékot tesz ki a magyar beszállítói hányad.
A keretmegállapodás szerinti 40 emeletes motorvonathoz 480 forgóvázat gyártanak a szolnoki üzemben, a Knorr-Bremse budapesti gyára készíti a komplett fékberendezéseket. A Dunakeszi Járműjavító 160 betétkocsi összeszerelését végzi, ezzel 5 százalék beszállítói hányadot ad egy motorvonatnál.
A Stadler hatszáz ülőhelyet biztosító kétszintes motorvonatain korszerű utastájékoztató rendszer, tágas utastér, wifi, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozók, valamint korszerű kamerarendszer lesz. Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérültek által is használható vécé lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve tizenkét kerékpár vagy öt babakocsi szállítására alkalmasak. (képünkön: az első Dunakeszin összeszerelt emeletes vonat bemutatója) ♦