Volt váci iskolás lett most a Vígszínház igazgatója

A Fővárosi Közgyűlés nevében eljárva, a közgyűlés valamennyi frakciójával és minden érintettel egyeztetve 2021. december 31-ig Rudolf Pétert bízom meg a Vígszínház vezetésével – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon. Rudolf Péter Vácott és Vácdukán gyerekeskedett, általános iskolai tanulmányait városunkban végezte. 2009-ben Vác díszpolgárává választották a neves színész-rendezőt, aki 2013-ban Kossuth-díjat is kapott.

Rudolf Pétert azután bízta meg a közgyűlés, hogy Eszenyi Enikő, a nagyhírű színház eddigi igazgatója az utóbbi hetekben a személyét ért támadások miatt visszalépett.

Karácsony Gergely ehhez kapcsolódóan közleményében ezt is írja még: „A Vígszínház ügye igazi szomorújátékká vált az elmúlt hetekben. Egy végtelenül fájdalmas megtisztulási folyamat zajlik a művészeti életben, világszerte. Amit korábban hallgatásba burkolt eltűrés övezett, az mára tűrhetetlenné vált. Hogy így alakult – és jó, hogy így alakult –, az a jövőre nézve is kijelöli, milyen normák tiszteletben tartása lett elemi kötelessége minden színházi vezetőnek. Miként mostantól bármely társulat minden tagja számára lehetőségnél több, hogy azonnal felemelje hangját, ha bárki ezeket megsérti.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Göd polgármestere leváltotta a fideszesek mellé álló alpolgármestereit

Ezzel együtt is Eszenyi Enikőnek a Vígszínház vezetésébe fektetett energiáját, munkáját meg kell köszönnünk. A közönségnek és a társulatnak pedig tartozunk azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyjuk bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben. A hosszú hónapokra elnyúló újabb pályázat helyett ezért tartom a legjobb döntésnek Rudolf Péter másfél évig tartó megbízását, aki első körben a szakmai bizottság többségének a bizalmát ugyan nem kapta meg, de a társulatét igen. És most az a legfontosabb, hogy béke legyen a Vígszínházban. Elismerést érdemel, hogy Rudolf Péter vállalta a botrányok és a járványveszély által duplán sújtott színház vezetését!” – írja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Újabb sérült turistát mentettek és nagy tüzet oltottak a váci tűzoltók

Rudolf Péter korábban úgy nyilatkozott, hogy pályája szerencsésen indult, hamar elkezdhetett forgatni. A főiskola alatt született filmjei – a Cha-cha-cha, a Szerencsés Dániel, a Jób lázadása – és a később készült A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire meghatározó volt számára, azóta is tartó barátságokat is köszönhet ezeknek a munkáknak. A színművészeti főiskolán tanárai közül nagy hatással volt rá Montágh Imre, valamint osztályvezető tanárai, Marton László és Valló Péter. A Horvai-Kapás osztállyal – az odajáró Kaszás Attilával, a most botrányba keveredő Eszenyi Enikővel – az egész évfolyam együtt nagy erőt képviselt.

Több mint harminc éve végzett a színművészeti főiskolán. Pályakezdőként rögtön a Vígszínházhoz került, az ottani közeg meghatározó volt, mint ahogy az is, hogy ott kezdhetett el rendezni, Marton László igazgató biztatására. Első munkája a hosszú évekig műsoron tartott Dühöngő ifjúság volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kétszer is ellopták a pénzt a nagymarosi könyvtár becsületkasszájából

Kiemelte akkor: fontos része az életének a Vígszínházban eltöltött 18 év, de nem bánta meg, hogy az alkatának megfelelő szabadúszó életformára átállt. Nagyon élvezte az ezzel járó szélsőséges helyzeteket: az első évben egyszerre játszhatott III. Richárdot Miskolcon és a Csárdáskirálynőben Bónit Kecskeméten.

További fordulópontot jelentett az életében a filmrendezés, az Üvegtigris-filmek megszületése. Nagy örömet adtak számára a tévés improvizációs-játékok, a Beugró, a Mindenből egy van. Az Új Színházban három évig művészeti vezetőként is dolgozott, és a Centrál Színházban is játszott sokat.

Most ismét visszatérhet a Vígszínházba, igaz ezúttal, mint annak vezetője. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!