Lépj túl a mai nap nehézségén – segít az egyház!
A koronavírus-járvány okozta helyzet komoly egészségügyi kockázatot jelent mindenkinek, a helyes döntés a személyes találkozások radikális lecsökkentése, ami azonban lelki bezártságot, feszültséget okozhat gyerekeknek, felnőtteknek, fiataloknak és időseknek egyaránt. A Váci Egyházmegye széles körű szakmai összefogás eredményeként ebben a helyzetben is igyekszik az emberek mellé állni, segítő beszélgetések lehetőségét kínálva a kétségbeesetteknek, akik elfáradtak, megterheltek – az új küldetés célja, hogy ily módon is közvetítsék Krisztus örömhírét. Lépj kapcsolatba velük!
Szeretnék minden korosztály számára kinyitni a lelkigondozás internetes és telefonos kapuját, elsősorban azokra gondolva, akiket közvetlenül vagy közvetetten megérintett a járványidőszak okozta érzelmi bezáródás, szorongás, magány, közöny – és a csüggedés.
Az érintetteket, elsősorban a gyerekeket és szülőket az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága intézményeinek égisze alatt nyolc pszichológus segíti, az ifjakat az ifjúsági pasztoráció munkatársai, a felnőtteket, időseket pedig hitoktatókból, lelkigondozókból, önkéntesekből álló lelki segítségnyújtók várják, akik szakmai szupervízió mellett végzik tevékenységüket.
A segítségnyújtás hétfőtől-péntekig, reggel 8 órától este 8-ig egy központi diszpécserszolgálaton keresztül működik. A betegek hívásait pedig kórházi lelkigondozók várják a telefonoknál munkaidőben, 8-16 óra között.
„A program célja, hogy az egyházmegyében élők segítséget kapjanak a járvány idején fellépő mindennapi kihívások sikeres leküzdéséhez, hiszen amikor egészségről beszélünk – különösen járvány idején – hajlamosak vagyunk kizárólag a fizikai állapotunkra gondolni, holott legalább ennyire fontos lelki harmóniánk, hitünk megőrzése, ápolása” – fogalmazódik meg a kezdeményezők felhívásában.
A lelkigondozás értelemszerűen térítésmentes, a kezdeményezők szeretnék, ha a rászorulók éreznék, hogy az egyház a nehéz időben, ily módon is mellettük van.
A beérkezett kérdéseket, üzeneteket bizalmasan, név nélkül kezelik.
Az alábbi email címen várják az érdeklődők, rászorulók megkereséseit: lelkisegely@vaciegyhazmegye.hu, a diszpécserszolgálat telefonszáma: 30/215-0804. ♦