Egyre nagyobb teret kap a járványhelyzet elemzésekor az emberek mentális egészségére gyakorolt hatás, és annak a vizsgálata, hogy milyen terhet jelent az emberi psziché számára az izoláció, a bizonytalanság, a korlátozássokkal járó újfajta világ. A városi televízió Nagyító című adásában dr. Silling Tibor pszichiáter, addiktológus szakorvost kérdezték arról, hogy hogyan lehet a lehető legjobban átvészelni a karantén időszakot, és milyen hatással lehet az egyénre, illetve a családokra az elzártság.
A szakorvos két dolgot emelt ki, amelyek megkönnyíthetik most az életet: az egyik, hogy a napok szervezettek legyenek, legyen fix időpontja minden feladatnak, illetve az információgyűjtés a koronavírusról, amely szintén oldhatja a szorongást okozó bizonytalanságot.
„Biztos hallott ön is olyan emberekről, akik azt mondják, hogy inkább nem hallgatnak híreket, nem néznek semmit, nem olvasnak interneten újságot – terjed ez a módszer, igen. Megpróbálják elzárni magukat minden információtól, hogy őket ez ne idegesítse fel. Én azt gondolom, hogy ez nem túl jó módszer, mert ha nem tudok ezekről a dolgokról, akkor is benne élek, és sokkal kevesebbet tudok róla, és sokkal nagyobb a bizonytalanság is. Hát ez az egyik dolog, ami mindenképp javasolható, bár azért azt hozzátenném, hogy az információk azért nem olyan nagy arányban röpködnek, ami megnyugtató lehetne, tehát sokkal többet kellene tudnunk erről az egész helyzetről, ami kialakult” – mondta dr. Silling Tibor pszichiáter addiktológus szakorvos az ES tévének.
A beszélgetés itt nézhető meg. (fotó: Gerd Altmann – Pixabay) ♦