Mostanában megint olyan időket élünk, amikor az emberekben feltámad az összefogásra való igény. A vírus elleni háborúban sokan önként vállalt munkával segítenek másoknak, amire most nagy szükség van, hiszen vannak olyan veszélyeztetett emberek, akik nagy kockázatot vállalnának, ha nem maradnának otthon. A közösségi oldalon ismertem meg egy fiatal hölgyet, aki érzékletes beszámolókat közöl kalandjairól, önmaga és mások okulására. Papp Erika most ugyan papíron munkanélküli, de igazán nincs munka nélkül: másoknak vásárol be. És ehhez elég egy telefonhívás…
„A segítségnyújtás régóta az életem része, számomra természetes dolog. Mindenki magából indul ki. Voltam nehéz helyzetben és tudom, milyen, amikor csak egy mosoly, vagy egy telefonhívás, vagy gesztus változtatja meg az ember életét. Tudom, milyen kilométereken át cipelni a napi bevásárlást. Vagy milyen érzés, amikor a taxis azt mondja, ne haragudj, de oda nem megyek ki. Tudom, milyen mások jóindulatától függni. És tudom, milyen az, ha van, akire számíthatok” – mondja Erika.
Miután munkanélküli lett, egyre több ismerőse kérte meg, hogy segítsen, mondván, úgyis ráér. Végiggondolta: miért ne segíthetne másoknak is? Anyagi támogatás híján a munkáját és az idejét tudta felajánlani. Aki tehetős, annak ez semmi. De sokaknak igenis számít.
A dolog most úgy működik, hogy a megrendelő elküldi a listát, mit, honnét szeretne. Ha valami nem egyértelmű, akkor egyeztetnek. A listát Erika igyekszik átírni az adott bolt elrendezéséhez igazítva, hogy minél gyorsabb és hatékonyabb legyen.
„Mindig nyitás után fél órával érkezem, így kapok mindent rendszerint – kivéve az épp aktuális hiánycikket, mint például az élesztő, liszt, lencse, bab mostanában. Rendelkezésemre áll egy összeg, ám előre tisztázom a megrendelővel, hogy a vásárlás maradjon alatta. Sajnos ez ritkán sikerül. Ezzel időt spórolok és az ügyfelet sem ébresztem hajnalban pénzért. Blokk ellenében számolok el.”
Erika azt mondja, az eddigi megrendelői rugalmasak, nem márkafüggők, s ez megkönnyíti a vásárlásokat. Meg aztán ők is tudják, hogy nem minden van mostanában a boltok polcain, amit megszoktak.
„Akiknek segítek, nem megrendelést teljesítek, ők mondják, mi kellene, én meg viszem. Nekik mindegy, honnét és mikor, csak kapják meg. Megrendelőim közt külterületen élő, autóval nem rendelkező családok is vannak. Vagy apuka későig dolgozik, anyuka a gyerekekkel nem buszozna. Olyan emberek, akik felmérték, hogy az idő pénz. Ezt az időt a családjukkal otthon, biztonságban töltik.”
Van, aki azért fordul hozzá, mert spórol. Tudja, Erika pontosan dolgozik, nem csábul el az akciók láttán, ő csak a listán szereplő termékeket vásárolja meg.
„Sokan vannak olyanok, akik tudják, hogy így csökkenthetik a fertőzés terjedését. A nyugdíjasok zöme inkább nem megy a boltokba, hiába is lehetne. Megértették, hogy a vírus kilenc és tizenkét óra között sem megy szabadságra, s nem marad bolton, postán, gyógyszertáron kívül. Van, akinek már nehezére esik a sorban állás. És igen: van, aki fél.”
Erika egy piros autóval közlekedik, sokan már az ablakban figyelik, mikor érkezik.
„Valóban nem fiatal már a kisautó, amivel járok. De ő van nekünk. Baráti segítséggel jutottam hozzá két éve. Márciusig a saját jövedelmemből tartottam fent. De mivel munkanélküli lettem, tartalékom meg nem volt, így a megszaporodott karitatív szállításokat már nem tudtam fedezni a bérvásárlásokért kapott üzemanyag-pénzből. Egy megrendeléshez jött ugyanis hat-hét ingyen fuvar. Persze ezt nem vertem nagydobra. Csak azok tudták, akik segítséget kértek. Aztán már kölcsön kértem, hogy szállítani tudjak.”
Erika ekkor gondolt egy merészet és segítséget kért a váciaktól.
„Persze kaptam hideget-meleget egyaránt. Aztán megkerestek magánemberek, volt, aki bosszút forralt és utaltatott a lányával 500 forintot, mert megelőzően vásároltam neki, de nem fogadtam el a szállítási díjat. Volt, aki pár ezer forintot adott. A Bádog Barát nevű cég is segített. Én mindannyiuknak hálás vagyok, hiszen lehetővé tették, hogy tovább segíthessek. Nem csak az autómat tudtam megtankolni, hanem volt, akinek vizet tudtam szállíttatni, s olyan is, akinek szerény vásárlással tudtam segíteni. És ezt mind nekik köszönhetem” – mondja Erika.
A fiatal hölgy elsősorban a párjára, a gyerekeire, unokabátyjára, a nagyon közeli barátokra támaszkodhat egyszemélyes jótevőként. Ők azok, akik mindenben segítenek, legyen szó vásárlásról vagy autószerelésről.
„A barátaim lelki támaszt nyújtanak, ha kell, a posztjaim alatt állnak ki értem. Vagy felhívnak, amikor úgy érzik, lelkileg meggyengülök. A családomnál szerintem egyértelmű, hogy miért segítenek. A barátaim pedig hasonló beállítottságú emberek. Ők is segítik a körülöttük élőket” – teszi hozzá.
Erika azt mondja, botorság lenne úgy beállítani, hogy nem fél a betegségtől. De nem fog pánikolni, igyekszik a szabályokat betartva élni. Kerüli a tömeget, kesztyűt, maszkot használ. A gyermekét hetente egyszer viszi a városba, szigorúan szerszám- és alkatrész-vásárláskor, amit maga nem tudna megcsinálni. A barátaival pedig a neten tartja a kapcsolatot.
Papp Erika, valamivel túl a negyvenen, ma sem él könnyű életet. Elvált, sokáig egyedül nevelte a gyerekeit. Lassan öt éve él ismét tartós kapcsolatban.
„Mindig emberekkel foglalkoztam. Alapszakmám szerint élelmiszer eladó vagyok. Két technikusi vizsga után azt gondoltam, elég a tanulásból. Sokáig dolgoztam váci vállalkozóknak. Voltam kertész, utcaseprő, gázóra-leolvasó és ellenőr, postás, anyagbeszerző és logisztikus. Voltam már minden, csak akasztott ember nem” – mondja, de most, ezekben a nehéz napokban megtalálta azt, ami neki is, másoknak is segítség.
Vác külterületén él kis családjával és menhelyi kutyáikkal. Amikor a hobbijáról kérdezem, elgondolkodik: „Hobbim? Igazán nincs, hiszen igyekszem mindig olyan munkát csinálni, ami örömet okoz.”
Sokan tudják ezt és az különösen megnyugtató számukra: Papp Erikára holnap is számíthatnak. ♦