Az Iphone még küzd a töltőcsatlakozójáért, de elbukhat

Akik régóta használnak mobiltelefonokat, még emlékeznek rá, hogy egy évtizede még annyi féle töltő volt, ahány gyártó. Aztán pár éve egységesítették a csatlakozókat, így az androidos telefonok esetében már egyforma a rendszer, bármelyik cég töltőjét használhatjuk. A világban azonban még mindig alapvetően két féle csatlakoztatási lehetőség létezik, hiszen az Iphone-okhoz saját kábel jár. Ám ennek hamarosan vége lesz, az unió ugyanis újabb lépésre készül.

Az Európai Parlament a mobiltelefonok és más mobil készülékek egységes töltési technológiáját szeretné egységesíteni. Az Európai Bizottságnak a Parlament néhány napja hozott határozata alapján július végéig szigorúbb rendeleteket kell kidolgoznia a gyártók számára. Az egyik legfontosabb cél az elektronikus hulladék mennyiségének csökkentése. A képviselők nagy többsége támogatta ezt, 582-en az igen gombot nyomták meg és csak 40-en szavaztak ellene.

A javaslatok alapvetően az egységes töltőaljzatokra vonatkoznak olyan eszközökben, mint az okostelefonok vagy a táblagépek, de ez hatással lehet például az akkumulátorok vezeték nélküli töltésére szolgáló adapterek esetében is. Az ipar körülbelül egy évtizeddel ezelőtti önkéntes kötelezettségvállalása után jelenleg három széles körű aljzatformátum érhető el: mikro-USB, az újabb USB-C és az Apple vékonyabb „Lightning” csatlakozásai. Az egységes szabvány iránti elkötelezettségnek az USB-C univerzális használatához kell vezetnie.

Az Apple a „Lightning” modellel határozottan a rövidebbet húzza, de ha megszületik a döntés, alá kell vetnie magát. A szavazásra már júliusban sor kerülhet. ♦