Egy jó kiadós teszkós bevásárlás, esti Duna-parti parti, vagy egy védőmaszk nélküli érettségi mellett a Föld napjának közös ünneplése nagy kockázatot jelentene, ezért én most ezt csak így, az újság hasábjain keresztül teszem veletek. Most, amikor Ferenc pápa is arról beszél, hogy a jelenlegi helyzet is a Föld egyik utolsó jelzése az emberiség felé, azt hiszem érdemes elgondolkodnunk a bolygóról ahol élünk.
Harminc valahány éve a rendszerváltás körül a postánál összefutva azt mondtam: „…Hidd el Mari, ők nem fogják átadni a hatalmat, és a szemléletük sem fog megváltozni ahhoz, hogy itt bármilyen környezeti változás legyen, ki kell pusztulnia annak a generációnak”. És ezt nem szó szerint értettem, hanem úgy, hogy remélhetőleg ők nyugdíjba mennek és ha jön az új, fiatal csapat, akkor egy másik szemlélettel talán lehetséges lesz egy élhetőbb világot építenünk.
És jöttünk mi, és elkezdtük megváltani a világot. A rendszerváltás egyik emblematikus lépése volt a Bős-Nagymaros vízierőmű projekt, az eocén program és más környezetpusztító elképzelések leállítása. A tizenkét legszennyezettebb város összefogott és váci vezetéssel, a „Piszkos 12” csoport feltárta a települések környezetvédelmi problémáit (Vácott is volt jócskán). Megalakult a környezetvédelmi minisztérium, és különböző állami és civil környezetvédelmi szervezetek. És a „Piszkos 12” által kidolgozott szakmai elvek alapján elkészült a környezetvédelmi törvény, mely új lehetőséget és kötelezettséget jelentett az ország környezetvédelmi életében.
Vácott a levegőszennyezés volt a legnagyobb probléma és a kettes út elkerülő szakaszának megépülése a legnagyobb siker, mely csak városi összefogással és eredményes demonstrációkkal alakulhatott úgy, hogy a hatalom kénytelen legyen prioritásai közé venni a város elkerülését a tranzitforgalom részére.
Számos környezetvédelmi szervezet alakult és működött városunkban is, a környezeti nevelés is szerepet kapott az iskolák életében. Köztük alakult klímabizottság az önkormányzatban, aminek az volt a feladata, hogy városi szinten tegyen a globális környezeti problémák csökkentéséért.
Aztán valami történt. Lehet, hogy a jólét feledtette a vezetőkkel a természettől való függést és annak tiszteletét? A dalban ezt úgy énekelte meg Lovasi, hogy „A bogár, amit taposni szerettél, te lettél.”
És megszűnt a környezetvédelmi minisztérium, és a környezetvédelmi hatóságok is. A környezetvédelmi civil szervezeteknek egyre inkább pejoratív jelentése lett, és a Greenpace, ami a rendszerváltáskor segített feltárni a környezeti problémákat, amiket a nagy testvér hadserege hagyott ránk a kivonulás után, immáron az ellenség képében jelenik meg.
Végül, amikor már nem csak a tudományos értekezéseken és a szaksajtón keresztül, hanem a bőrünkön is érezhetjük a klímaváltozást, és a globális környezeti problémákat, akkor a világ egyik vezetője nem azt mondta, hogy talán még nem késő, térjünk észhez, hanem azt, hogy ez egy hülyeség, nincsenek itt semmiféle környezeti problémák. És a falka megörült, és vele együtt tagadta meg a fizika törvényeinek következményeit. Újraindították a szénkitermelést, Csernobil után ismét atomerőművet építünk, és még nálunk, Vácott is feloszlatták a bizottságot, ami a klíma védelméért próbált tenni mikroszinten.
És eljutottunk napjainkig, amikor a mindennapok riasztó környezeti adatai már nem csepegnek, ömlenek az internetes oldalakról, és már meg sem botránkozunk, hallván, milyen tömegű jéghegyek olvadnak le az Antarktiszról és ez milyen problémát fog okozni, nem 100, hanem 10 éven belül.
Persze ki lehet mondani nagyjainknak, hogy Greta Thunberg nem szakember, hanem egy beteg gyerek és menjen haza tanulni, ne az ENSZ-ben keltse a hangulatot, de tudomásul kell venni, hogy az ő generációjának már nincs haladék. Ők telibe fogják kapni mindazt, amire szüleik azt mondták, hogy „Ej, ráérünk arra még!”
A vírus véget fog érni, talán túléljük, de amikor fellélegezhetnénk, akkor azok a környezetszennyezésről szóló adatok ugyanolyan növekvő ütemben fognak a nyakunkba hullani, mint akkor, amikor a mi generációnk (akik 30 évvel ezelőtt tettre készen akarták megváltani a világot) hátat fordított a tényeknek.
Tudod Mari, ha még egyszer találkozhatnánk a posta előtt és elbeszélgethetnénk a világ dolgairól, azt mondanám neked megint: ki kell pusztulnia, de ezúttal a mi generációnknak, de sürgősen, ahhoz hogy átvehessék az irányítást azok a fiatalok, akiknek nem a jövőt, hanem a saját jelenüket kell megmenteniük a Földdel, mert a mi generációnk eljátszotta ezt a lehetőséget is.
Írásomat ajánlom Újvári Mária muzeológus emlékének, aki alapító tagja volt a Váci Környezetvédelmi Egyesületnek azokban az években, amikor még hittünk és tettünk. ♦