Kézi: Szabó Laura minden bizonnyal Vácra igazol

Szabó Laura, a magyar női kézilabda-válogatott beállója minden bizonnyal a Váci NKSE csapatában folytatja pályafutását. A 22 éves játékos Érden kezdett kézilabdázni, ott lett belőle előbb NB I-es, majd válogatott játékos, ám a klub anyagi okok miatt a felnőtt keret minden tagjával szerződést bontott, ezért Szabónak is új csapatot kellett keresnie.

„Még nagyon furcsa ez a helyzet, nagyon nehezen tudom feldolgozni, hiszen ott nőttem fel. Nagyon nehéz a szakítás, nem így szerettem volna elbúcsúzni, hiszen nagyon szerettem ezt a csapatot, és egy év még volt a szerződésemből” – nyilatkozta csütörtökön az M4 Sportnak a beálló. Hozzátette: reményei szerint a koronavírus-járvány után személyesen is el tud majd búcsúzni az érdi szurkolóktól és a csapattársaitól.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Óriási sikerrel, rekord számú résztvevővel zajlott IV. Mikulás úszóverseny

„Nagyon mély nyomot hagyott a szívemben a legutóbbi idény, mert nagyon jó csapatot alkottunk a pályán belül és azon kívül is. Sajnos, ez sokszor nem látszott meg az eredményeinken, mert nem tudtuk azt hozni ebben a szezonban, amit elvártak tőlünk” – vélekedett.

Hangsúlyozta, nem érte váratlanul a hír, de későn vált biztossá, hogy távozniuk kell, ami nem korrekt a játékosokkal szemben, hiszen nagyon rövid időn belül kellett lépniük, és nagyon nehéz döntéseket meghozniuk.

„Nagyon későn, február végén, március elején tudatosították bennünk mindezt, akkor kellett új csapatot találnunk, pedig akkorra már minden klub megtervezte a jövő évi keretét” – magyarázta.

A 26-szoros válogatott Szabó Laura elárulta, Magyarországon marad, és már talált magának csapatot, de még nem publikus, hogy melyik az. Riporteri kérdésre úgy válaszolt: lehetséges, hogy Vácott folytatja, de ezt egyelőre megerősíteni és tagadni sem szeretné. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments