Koronavírus: álfertőtlenítők és 115 milliós pénzelvonás

A kormány megszorításokra épülő vírusellenes küzdelme a város számára 115 millió forintos elvonást jelent, ha elviszik a gépjárműadót – derül ki Matkovich Ilona polgármester egy bejegyzéséből. Mivel a gazdaság csaknem teljes leállása miatt 2021-ben várhatóan jelentősen csökkennek más helyi adóbevételek – köztük a legnagyobb tételnek számító iparűzési adó is -, Vác meglehetősen nehéz helyzetbe kerülhet. Emiatt már egyre valószínűbb, hogy át kell dolgozni a nemrég elfogadott idei városi költségvetést.

A polgármester azt írta: „Figyeljük a kormány intézkedéseit, igazából arra vártunk, hogy miután az önkormányzatok nagyon sok bevételüktől elestek a kialakult válság, az intézménybezárások, az adóbefizetések elmaradása miatt, erre a területre is lesz gazdasági mentőcsomag. Ehelyett a mai kormány sajtótájékoztatón azt jelentették be, hogy a gépjárműadó önkormányzatokra eső részét is elvonják tőlünk.”

A városvezető kiadott egy figyelmeztetést is: állítólag fehér ruhába (védőfelszerelésbe) beöltözött emberek csöngetnek be házakba és lakásokba, önkormányzati dolgozónak adva ki magukat. Állítják: a polgármesteri hivatal elrendelte a fertőtlenítést, és aki nem engedi be őket, azt 30 ezer forint bírsággal sújtják. „Itt szeretném leszögezni: az önkormányzat egyetlen lakásban sem rendelt el fertőtlenítést. Az utcán a szelektív hulladékgyűjtők környékén végeznek munkatársaink fertőtlenítő permetezést, de lakásokba természetesen nem mennek be. Kérem, a telefonos megkereséseknél is legyenek óvatosak” – int óvatosságra a csalók miatt Matkovich Ilona. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments