Koronavírus: egy csaknem biztos jele ez a két tünet

„Az elmúlt hetekben nagyon sok beteg számolt be arról, hogy már az első tünet a szaglás és az ízlelés elvesztése volt. Így ha egy beteg ezzel  jelentkezik, szinte azonnal koronavírus-fertőzésre gyanakszunk” – mondta az RTL Klub Híradójának Szlávik János, a Szent László kórház infektológus főorvosa.

A hír alapján a 24.hu azt írta: szerinte az esetek száma a következő hónapokban még biztosan emelkedni fog, azt azonban jelenleg nem lehet megmondani, hogy mikor tetőzhet a járvány Magyarországon.

A Szent Lászlóban jelenleg száz alatt van az intenzív ellátást igénylő koronavírusos betegek száma, akad olyan beteg is, aki már lekerült a lélegeztető gépről, és már a gyógyulás fázisában van.

Szlávik János arról is beszélt, hogy az elmúlt egy hónap nagyon emberpróbáló volt az osztály dolgozói számára.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb milliókat kellene fizetniük a saját lakásukért

Rendkívül szomorú volt látni, hogy az idős betegeknek milyen gyorsan romlik az állapotuk. Akár néhány óra alatt kerülnek olyan állapotba, hogy intenzív osztályra kell helyezni őket. A legnagyobb tanulsága az volt ennek a hónapnak, hogy ezekre az eseményekre rendkívül gyorsan kell reagálni, a betegeket nagyon gyorsan intenzív osztályra kell szállítani – mondta a főorvos, hozzátéve azt is, hogy a koronavírusos betegek esetében kétféle malária elleni, illetve egy korábban AIDS-betegeknél használt gyógyszerrel is próbálják felvenni a harcot a kór ellen. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments