Koronavírus: korlátozásokat vezetett be a városháza

Bár csütörtökön, amikor bejelentették, hogy a kormány határozatlan időre meghosszabbította a kijárási korlátozások fenntartását, Matkovich Ilona lapunk érdeklődésére még azt mondta: nem tervezik az országostól eltérő helyi szabályok bevezetését, ma a városháza honlapján megjelent egy közlemény. Eszerint a város lakosságának védelme érdekében számos korlátozó intézkedés szigorú betartását rendelték el, ezek ma, pénteken 16 órától érvényesek.

A közlemény pontokba szedve sorolja a fontos szabályokat:

1. Vác város közterületein, közparkjaiban, parkolóiban csoportosan tartózkodni – 3 főt meghaladó létszámban – tilos. Az állampolgárok kötelesek a legalább másfél méteres távolság megtartására.

2. Lezárjuk a Vác, Liszt Ferenc sétány – Hegyes torony előtti, az Ady Endre sétány Fürdő utcai kereszteződésétől tartó, a József Attila sétányon lévő, valamint a Szentháromság téren kijelölt várakozóhelyeket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Sikkasztási ügyre hívta fel a képviselő a figyelmet

3. Az üzletekben, gyógyszertárakban, piacokon minden, vásárlóval érintkező alkalmazottnak védőmaszk és védőkesztyű viselése kötelező.

4. A rendelet végrehajtását a Váci Rendőrkapitányság és a Váci Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelete ellenőrzi, a rendeletben foglaltak megsértése esetén a Kormányrendeletben megállapított szabálysértési bírság kiszabásának van helye.

A rendelet teljes szövege megtalálható a vac.hu rendelettárában. “E rendelet 2020. április 10. napján 16.00 órakor lép hatályba és 2020. április 13. 24.00 órakor hatályát veszti” – áll a közleményben.

A polgármester bejelentette: a rendvédelmi szervek munkáját a Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület, valamint az NBH Vagyonvédelmi Kft. járőrei segítik. Kérik a velük való együttműködést.

További fontos szabály, hogy mivel az alsóvárosi temető tizenegy kútjából való vízvétel, illetve a hozzájuk tartozó tizenegy csap folyamatos fertőtlenítése minden használó után nem oldható meg, a temetőgondnoki iroda melletti kútgyűrű feltöltésre került vízzel, ahonnan így biztosított a vízvételi lehetőség a locsolásokhoz a látogatók részére.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Mintegy 300 díjazott a Virágos Vác Versenyen

Matkovich Ilona nyomatékosan kéri, hogy a Naszály hegy alatti Flórián parkolót ne használják és április 11-én szombaton mellőzzék az avarégetést!

“A helyzet súlyos. Ezért kérek minden váci polgárt az intézkedések betartására” – áll a közlemény végén. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments