Koronavírus: már megyei bontásban is készül térkép

Sok bírálatot kapott a járvány elleni védekezést irányító törzs amiatt, hogy nem közlik, mely településeken élnek azok, akik hordozzák a betegséget. Így ma még úgy tudjuk, hogy Vácon nincs vírusos ember, sem karanténban, sem kórházban. Nemrég annyit enyhítettek a szigorú hírzárlaton, hogy közzétettek egy térképet, amely már megyénkénti bontásban tartalmazza az adatokat.

Eszerint a mai napon 525 fertőzöttet tartanak nyilván, 40-en gyógyultak meg és 20-an hunytak el. Mától az ő adataikat is részletesebben közlik, megtudható például, hogy a legfiatalabb áldozat 41, a legidősebb pedig 94 éves volt. Felsorolják azt is, hogy jellemzően milyen krónikus betegségük volt, amelyek feltételezhetően hozzájárulhattak ahhoz, hogy a vírus végül legyűrte őket.

Az ország két legfertőzöttebb területe Budapest és Pest megye. A fővárosban ma reggelig 232, a megyében pedig 98 beteget regisztráltak. A legkevesebb fertőzött a Romániával szomszédos Békés megyében van, ott jelenleg három embert tartanak nyilván.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízaknába esett egy vaddisznó – Nagyobb tűzoltó autóra gyűjtenek a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltók

Vácott a két héttel ezelőtti információk alapja mintegy húszan voltak karanténban, nem hivatalos információink szerint a városban nincs fertőzött beteg.

Egyre erősödnek azok a vélemények, hogy a központi nyilvántartás alapján településenként is közölni kellene az adatokat. Ily módon az emberek és az önkormányzatok további óvintézkedéseket tehetnének saját és családjuk biztonságának megóvása érdekében. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments