Koronavírus: másfél hét múlva kezdődik a lassú újraindulás

Meglepő bejelentést tett a kormány, gyakorlatilag másfél hét múlva fokozatosan újra szeretnék indítani a gazdaságot és a hétköznapi életet. Mindez azért furcsa, mert az adatok szerint még a járvány felívelő szakaszáéban vagyunk, s külföldön – például Németországban – a javuló statisztikák ellenére is sok területen inkább szigorítanak, mint enyhítenek. Idehaza azzal érvelnek, hogy az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését.

Hozzáteszik: a korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági következményekkel jár. A magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy tervet állítsunk össze a gazdaság újraindítására, ez azonban csak fokozatosan, szigorú menetrend mellett történhet meg.

A szakminisztérium álláspontja szerint a járvány az első ütemben azt követelte meg, hogy a terjedési sebességének csökkentésével a legrosszabb forgatókönyvvel számolva időt nyerjünk az egészségügyi felkészülésre. Az emberek közötti kontaktusok számának drasztikus visszavágása eredményes stratégiának bizonyult, jelentős részben az állampolgárok felelős magatartásának köszönhetően.

A kormányzati intézkedések elfogadottsága és betartása magas szintű, a társadalmi kontaktusok száma településtípusonként különböző mértékben, 70-90 százalékkal csökkent.

2020 áprilisában a napi újonnan megerősített és bejelentett esetszám 14 és 210 között ingadozott Magyarországon. Április 21-ig összesen öt olyan nap volt, amikor 100 fölött volt a bejelentett új megbetegedések száma. Az esetek jelentős hányada azonban néhány zárt közösségben, jellemzően kórházi osztályokon, szociális vagy idősotthonokban bekövetkezett fertőzésekhez köthető. A jelenlegi ismeretek szerint ezeken kívül április első felében naponta 7 és 48 közötti megbetegedést jelentettek, leginkább egy-egy háztartáson belül alakulnak ki néhány fős terjedési láncok, amelyek megszakadnak.

Az új koronavírus tehát nem tudott utat törni, a hatékonynak bizonyult korlátozó intézkedések elrendelése óta a nem intézményi halmozódásokhoz köthető megbetegedések száma meglehetősen stabil. Az országos kiterjedésű járványt a védekezés első fázisában sikerült elkerülni Magyarországon.

A védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuló meghatározása. A hazai kutatási kapacitások, a tudományos élet képviselőinek szakértelme rendelkezésre áll ahhoz, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments