Már napok óta dolgoznak a Váci Szakképzési Centrum felnőttképzésben részvevő női szabó tanulói szájmaszkok készítésén. Az első körben a két helyszínen, a váci Király Endre és a gödöllői Madách Imre iskolában összesen ezernégyszáz maszk készült el, ezeket elsősorban az intézményen belül használták fel, de juttattak más helyekre is. A munka mindaddig folytatódik, amíg szükség lesz a maszkokra.
Dudás Tibor kancellár lapunknak elmondta: nem volt gond az alapanyagok beszerzésével, hiszen a szabás-varrás tanításával foglalkozó kollégái sok beszerzési forrást ismernek és kaptak több ajánlatot is a beszállítóktól. Mivel a legtöbb szakterületen most szünetel a gyakorlati képzés, nagy öröm, hogy legalább e területen a felnőttképzés tanulói a maszkkészítéssel mégis tudják a képességeiket fejleszteni, ezért természetesen az így eltöltött időt figyelembe veszik majd.
Vácott 15, Gödöllőn 12 diák háromrétegű, munkavédelmi alapanyagból készülő textilmaszkokat varr, amelyek akár 90-100 fokon is moshatók, fertőtleníthetők. Figyelnek továbbá arra is, hogy a védőmaszkok külső és belső színe eltérjen egymástól, nehogy a felvételnél valaki összekeverje a maszkok színét és a fonákját. A kezdeményezés fő koordinátora Medgyesiné Győri Márta, a VSZC Király Endre Szakgimnáziumának oktatója.
Egyébként, mint korábban megírtuk, a vácihoz hasonló szakképzési centrumokban több helyen is csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy ezzel segítsék a maszkok iránti igények kielégítését. ♦