Koronavírus: Vácon 8 fertőzött, 102 karanténos van

Az elmúlt napokban meglehetősen értetlenül fogadták olvasóink, hogy az országos operatív törzs csak megyékre bontva közöl a vírussal kapcsolatos adatokat, a helyi információk viszont nem jutnak el az emberekhez. A Váci Napló pár napja szavazást indított, amelynek friss (2020. április 20. 16:30) állása szerint 210-en vélik úgy, hogy a váciaknak tudnia kellene, hány beteg van a településen és mindössze 30-an voksoltak úgy, hogy erre nincs szükség. Nos, Matkovich Ilona polgármester – más közeli önkormányzatok vezetőihez hasonlóan – pár perce nyilvánosságra hozta a városháza rendelkezésére álló adatokat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Figyelem: lejárt a kommunális adó befizetésének őszi határideje

“Az önkormányzat jelentős anyagi és emberi erőt mozgósított a járvány terjedésének lassítása érdekében. Sokat tettünk, sok intézkedést hoztunk időseink és más, különösen veszélyeztetett polgártársunk megvédése érdekében. Azonban ennek ellenére tisztán kell látni, hogy a koronavírus-fertőzés Vácon is jelen van.

Úgy érzem, hatékonyak azon intézkedések és figyelemfelhívások, melyeket munkatársaim és önkéntesek végeznek: városunk lakosainak döntő többsége megértette a kéréseinket, vigyáz a saját és mások egészségére is. A váci helyzettel kapcsolatos találgatások viszont elvonják a figyelmet, rontják a közhangulatot.

Ennek elkerülése végett ezennel megosztom azon adatokat, melyek polgármesterként a rendelkezésemre állnak. Fontos kiemelni, hogy a váci vagy más kórházakban esetleg ellátott koronavírus-fertőzöttek adataival nem rendelkezünk, így azokat mi nem tudjuk közzétenni, adatsorunkban ezek nem szerepelnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Újabb ózongenerátorokat vásárolt a város, ezúttal három intézményének

Látható, hogy a koronavírus Vácon is jelen van. Arra kérek mindenkit, tartsa be a járványügyi intézkedéseket, vigyázzunk egymásra, vigyázzunk városunkra” – írja a városvezető.

Adataik szerint Vácott 102 ember van határozattal elrendelt házi karanténban és 8 igazoltan fertőzöttet tartanak nyilván.

Remélhető, hogy a jövőben rendszeresen közzéteszik a legfrissebb híreket. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments