Orvosi eszközök a Szent Ferenc Kórház javára

Lélegeztetett betegek ellátáshoz szükséges infúziós pumpákat adott át a Beer Miklós vezette Szent Ferenc Szegényei Alapítvány 965.200 Ft értékben a Budapesti Szent Ferenc Kórház számára. A kórház nem csupán átvette, hanem a nővéreket már be is tanította az eszközök használatára, amelyeket a megfelelő ellátó egységekbe telepítettek.

Az infúziós pumpák segítségével a magyar egészségügyi ellátásban jelenleg előforduló valamennyi fecskendőméretből biztosítható a folyamatos gyógyszerellátás. Ez egyes antibiotikumoknál, vízhajtóknál, szívritmuszavar elleni, illetve vérnyomást emelő szereknél elengedhetetlen. Az orvosok ezen eszközök segítségével tudják ellátni a lélegeztetett, vagy lélegeztetés utáni állapotban lévő betegeket.

A Szent Ferenc Kórház a jövőben részben egyedüli korai rehabilitációs bázisként szolgál majd a sürgős szívműtét és infarktus utáni betegek esetében, részben pedig alkalmas lesz a tartósan lélegeztetett betegek invazív lélegeztetése utáni fázisban a komplex rehabilitációra, ami az eddigi kínai adatok alapján akár hónapokig eltarthat. A kórházban jelenleg is dolgoznak azon, hogy felkészüljenek egy esetleges intenzív terápiás bázis gyors üzembe helyezésére.

Az intézményben az elmúlt másfél hétben nemcsak a meglévő kapacitásokat fejlesztették, hanem az eredetileg augusztusra tervezett épület-felújítást is felgyorsították, hogy május 5-étől a Budapesti Szent Ferenc Kórházban 120-150 férőhelyes betegellátó egység működhessen.

Dr. Beer Miklós, a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány kuratóriumi elnöke kijelentette: szeretne az egész ország nevében köszönetet mondani valamennyi egészségügyi dolgozónak, orvosnak, ápolónak, amiért a vírusjárvány idején is hősiesen helytállnak, erejükön felül teljesítve szolgálják a betegeket, hivatásukat. Az eszközadománnyal az alapítvány az ő munkájukat kívánja segíteni.

Beer Miklós egyúttal köszönetet mond a nagylelkű adományozóknak is. Kiemelte, a karitatív munkát felvállaló alapítvány bejegyzése óta az ország számos területéről érkeztek és érkeznek folyamatosan a felajánlások Salgótarjántól Győrig. Megjegyezte, február végén Gyulán két másik szervezet mellett kifejezetten a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány javára rendezett jótékonysági bált a Szent Vince Borrend.

Az alapítvány korábban az ipolytölgyesi fogyatékosotthon, illetve a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet számára nyújtott támogatást. ♦

Jövőbeni céljaik megvalósítását az alábbi számlaszámra történő befizetéssel lehet segíteni:

OTP Bank 11742094-26993856, Szent Ferenc Szegényei Alapítvány

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments