Városházi cáfolat: eddig senkit sem bocsátottak el

Már a Hír Tv-hez is eljutott, hogy „járványügyi védekezés helyett felújításra költi a pénzt Vác polgármestere”. A tévétársaság honlapján megjelent írás szerint elveszik az önkormányzati dolgozók bérét, közben felújítják a polgármesteri hivatalt – ezt Mokánszky Zoltán önkormányzati képviselő közölte a médiával. Erre reagált most a városháza: „A koronavírus-helyzetet súlyosbító kormányzati megszorítások dacára az önkormányzati intézményekben mindeddig nem volt elbocsátás. Azon dolgozunk, hogy erre ne is kerüljön sor” – írták.

A városi honlapon közzétett nyilatkozat szerint a koronavírus miatt kialakuló válság eredményeképp a város bevétele több száz millió forinttal csökken már idén is, miközben a védekezésnek lassan tízmilliós nagyságrendű költsége van. Látva a tarthatatlan helyzetet még márciusban fordult levélben Vác Város Önkormányzata Rétvári Bence országgyűlési képviselőhöz, akitől azt is kérte, hogy a 754 munkavállaló érdekében biztosítson az állam – más területhez, például a futballistákhoz hasonlóan – legalább járulékkedvezményt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kitüntetésekre várnak javaslatokat

Az önkormányzat segélykérése után nemhogy állami segítséget nem kapott Vác, de még gyengítették is azzal, hogy a kormányzat elvett 115 millió forintnyi gépjárműadót a város pénzéből. Ezen felül több tízmilliós bevételkiesést jelent a parkolás ingyenessé tételével és az idegenforgalmi adó elengedésével kapcsolatos kormányzati döntés is. És ne feledjük: az előző városvezetés százmilliós nagyságrendű tartozásállományt és ki nem fizetett számlát hagyott hátra, mely rendkívül komoly terhet rótt a költségvetésre – írják.

A közleményben határozottan leszögezik: Vác a kormányzati elvonások miatt sem mehet csődbe! Nem állhat le a szemétszállítás, nem szűnhet meg a város takarítása, működnie kell a távhő- és melegvíz-szolgáltatásnak, a helyi buszközlekedést is fenn kell tartani, a polgármesteri hivatalnak intéznie kell a közigazgatási feladatait. „Mindezt a váciak érdekében teszi, így a nem váciakat szolgáló saját költségeken faragni kell. A város nem tudja tovább átvállalni más önkormányzatoktól a különböző területekre eddig váci közpénzből biztosított forrásokat. A környező településeknek nyújtott minden nem kötelező szolgáltatásunkat felülvizsgáljuk” – jelentették be.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kitüntetésekre várnak javaslatokat

Végezetül hozzáteszik: a váci önkormányzat több mint 700 dolgozóért felelős, akiknek munkahelye az állam hozzáállása miatt veszélybe került, lévén a válság közepette segítség helyett elvették a város bevételeinek meghatározó részét.

„Több munkavállalónknak a kormányzati elvonások és a bevételek kiesése miatt nem tudjuk biztosítani eddigi ellátásukat, így állásidőt kellett számukra elrendelnünk. A váciak októberben arra szavaztak, hogy szeretett városuk végre felelős vezetést kapjon. A koronavírus-helyzetet súlyosbító kormányzati megszorítások dacára az önkormányzati intézményekben mindeddig nem volt elbocsátás. Azon dolgozunk, hogy erre ne is kerüljön sor” – olvasható a városháza közleményélben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments