Egy terjedelmes, huszonnyolc oldalas, most elfogadott előterjesztést jegyez Matkovich Ilona polgármester, a tanulmány címe: Gazdasági program 2020-2024. Már a mottója is érdekes: „Az önkormányzatiság nem csak a városgazdálkodásról és az igazgatásról szól, hanem az együvé tartózás motorja kell, hogy legyen!” Szó van benne a tűsarkú cipőben bejárható főtérről és az újonnan betelepülő családok vendégül látásáról is.
Az összeállítás igen részletesen veszi számba a sürgető feladatokat, mérlegelve a lehetőségeket, és a lehetséges buktatókat is. Egy hosszú rész foglalkozik az előzményekkel, áttekintve a program készítésének jogi és történeti hátterét. Megállapítja, hogy bár a gazdasági program készítését 1990 óta törvény írja elő, városunkban az első ciklusprogram 2003-ban, a második 2007-ben készült, az utolsó pedig 2011 áprilisában.
A jól láthatóan alapos ismeretek birtokában összeállított program legérdekesebb része nyilván a következő időszak céljait összefoglaló fejezet. „A jelen gazdasági programot ugyan a hamarosan beköszönő válság tudatában fogalmazzuk meg, ám mivel ennek nem ismerjük a kezelési módját és az önkormányzatra háruló negatív következményeit, továbbá a krízis hosszúságát sem, ezért a normál állapotokat vesszük alapnak és erre tervezünk” – olvasható a dokumentumban.
A város fejlődéséhez az anyagi források jelentős részét a helyi adók adják, ám ezek további emelését erősen korlátozza a polgárok és a vállalkozások nem túl rózsás helyzete. „Megállapítható, hogy a költségvetési egyensúlyt – a várhatóan hamarosan kialakuló nehéz gazdasági-társadalmi helyzetben – nem lehet adóemeléssel biztosítani” – áll a programban.
A 2015-2019-es gazdasági program sok olyan fejlesztési elképzelést meghatározott, melynek megvalósulására nem került sor. Ezekben néhányszor külső, máskor pedig egyértelműen belső okok játszottak szerepet. A célok egy része még ma is aktuális.
Indulhatna panelprogram, épülhetne szabadstrand
Ami a konkrétumokat illet, csak címszavakban:
» a városi utak felújítására az elmúlt években jórészt csak pályázati forrásokból jutott pénz, ám ez nem volt elegendő azok megfelelő minőségének biztosítására, különösen a külterületi utak rekonstrukciója halaszthatatlan,
» amennyiben a város mellett híd épülne, úgy eleve újragondolható volna a kompnak a jelenlegi helyéről való átköltöztetése, illetve az új funkciójának megtalálása,
» önkormányzati feladat a helyi tömegközlekedés fejlesztése, az évtizedek óta működtetett rendszer felülvizsgálatra szorul,

» a Csányi körút és a vasút közötti területrész megújulása még várat magára, a fejlesztéssel szorosan összefügg és ezzel egyidejűleg megtörténhet több fejlesztés is: a buszpályaudvar áthelyezése, a Senior tömb rendezése, a Naszály út 2-es főútba történő bekötése, a rendőrségi tömb rendezése,
» Kisvácon – kabinok és tusolók telepítésével – szabadstrand alakítható ki, érdekes színfoltja lehet a Duna-partnak egy szállodahajó megjelenése csakúgy, mint egy jachtkikötő megépítése,
» a panelprogramot az eddiginél intenzívebben kell folytatni, ennek során – helyzetelemzés céljából – hőfényképes eljárással át kell vizsgálni az összes panel lakótömböt, illetve fontos tanulmányozni azt is, hol vannak gépészeti problémák,
» napjainkban Magyarországon jelentős erdősítési törekvéseket figyelhetünk meg. A kapcsolódó elv szerint „ne a város növekedjen az erdőben, hanem az erdő a városban”.
Új célok: lakásügynökség, civil ház
A program külön fejezetben foglalja össze az új célokat, ezekből is szemezgettünk:
» az akár magassarkú cipőben, babakocsival és kerekesszékkel is járható Széchenyi és Görgey utca kialakítása,
» a Március 15. téren az irgalmasrendi kórház melletti terület rendbetétele, a teljes főtér megújítása, élővé tétele,
» önkormányzati lakásügynökség létrehozása, helyi bérlakásprogram beindítása, amely segíti az alacsonyabb bérrel rendelkező váciak lakhatását,

» civil ház létrehozása: a váci civil szervezetek , ifjúsági csoportok, nyugdíjas klubok számára közösségi hely kialakítása,
» Gyógyító Óvoda Program – óvoda az idősotthonban kialakítása,
» a Városbarát Önkormányzat Program keretében minden évben egy alkalommal a polgármester és a városi képviselők meghívják az újonnan beköltözött családokat, hogy ismerjék meg a városházán zajló munkát és a dolgozókat, majd egy városnéző programot szerveznek számukra,
» a Tiszta levegőt Vácon is! program kidolgozása és megvalósítása a következő 5 évben, a gyalogos és kerékpáros forgalom feltételeinek kibővítése, és a lakótelepeken több zöld terület kialakítása,
» Babakelengye Program bevezetése minden váci újszülött számára tízezer forint értékben,
» a Váci Világi Vigalmon – Mária Terézia váci látogatásának emlékére – a barokk felvonulás visszaállítása,
» kapcsolódás a Magyar Aszfalt Kft. okos zebra programjához, amellyel megújíthatjuk a váci gyalogosátkelőket.
Egyelőre a közelgő válságra figyelünk
A program végezetül összegezve megállapítja: nyilvánvaló, hogy a közeljövő legfontosabb önkormányzati feladata a válság helyi szintű kezelése lesz. Ennek során is biztosítani kell a város működését, az alapszolgáltatások viszonylagos stabilitását. Ha pedig – remélhetően mielőbb – véget érnek a „tűzoltási feladatok”, akkor lehet hozzáfogni azon témák megoldásához, melyek a jelen gazdasági programban kerültek rögzítésre.
A gazdasági program teljes szövegét a városháza honlapján lehet megtalálni. ♦