Manapság sok emberben nagy a félelem a vírusjárvány terjedése miatt. A Facebookon gyakorlatilag ellenőrizetlenül terjednek a fals, vagy elferdített hírek, de olykor a publikációira nagy gondot fordító médiák is szembesülnek olyan információkkal, amelyek ellenőrzésre szorulnak. Pár napja egy portálon azt lehetett olvasni: „Bár ilyen fertőzésről még nem tud senki, környezetmérnök kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a SARS-CoV-2 vírus vízben napokig is fertőzhet, és onnan a levegőbe is juthat a vírus”.
Mivel Vácott van az ország egyik legnagyobb víziközmű szolgáltatója, a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. adódott a lehetőség, hogy hiteles választ kérjünk kérdéseinkre, amelyekre Virág László vezérigazgató válaszolt.
- Az idézett cikkben felvetett kérdéssel kapcsolatban, miszerint a SARS-CoV-2 vírus a szennyvízbe vagy az ivóvízbe kerülve napokig fertőzhet, mi a szakmai álláspontja a magyar hatóságoknak illetve a víziközmű üzemeltetőknek?
Jelen tudásunk szerint a koronavírus egy légúti vírus, amely elsősorban emberről emberre, cseppfertőzéssel terjed. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint az utóbbi vizsgálatok kimutatták a vírust a fertőzött emberek vizeletében, illetve székletében, de nincs bizonyíték az ilyen úton történő terjedésre.
A hazai ivóvízbázisok, így a DMRV Zrt. vízbázisai is védettek a szennyvíz eredetű szennyeződésekkel szemben és rendszeres ivóvízvizsgálatokkal győződünk meg arról, hogy a szolgáltatott víz mentes a fekáliás szennyeződésektől. A koronavírus az ivóvíz fertőtlenítésére használt szerektől pillanatok alatt inaktiválódik.
A települési szennyvízbe esetlegesen bekerülő vírus olyan mértékű híguláson megy keresztül a szennyvízhálózatban, hogy nem okozhat járványterjedést, illetve az elvezetés és tisztítás zárt rendszeren keresztül történik, a lakosság nem érintkezik vele. A tisztítástechnológia után a befogadó élővízfolyásokban további nagymértékű hígulás, koncentrációcsökkenés következik be, ezenkívül az évnek ebben a szakaszában a felszíni vizekkel való érintkezés sem jellemző.
- Milyen intézkedéseket vezetett be a DMRV Zrt. a járvány miatt?
A legfontosabb feladatunk a munkavállalóink védelme a fertőzéstől, hiszen a víziközmű szolgáltatás alapvető szükséglet, annak zökkenőmentes biztosítására most, hogy a lakosság jelentős része otthon tölti a mindennapjait, talán még a szokásostól is nagyobb szükség van, a kiemelt intézmények, kórházak, idősotthonok, gyermekotthonok ellátásáról nem is beszélve. Ehhez pedig a legfontosabb feltétel, hogy a vízműves dolgozók egészségesek legyenek és el tudják látni a napi feladataikat.
Ennek érdekében minimalizáltuk, illetve más csatornákba tereltük azokat a tevékenységeket, ahol a felhasználókkal közvetlen kontaktusba kerülhetünk. Előtérbe hoztuk az elektronikus vagy telefonon történő ügyintézést, a szellemi dolgozók nagy része otthonról, azaz home office-ban dolgozik és a fizikai dolgozóink is 2-3 fős, minimális létszámú csoportokban, lehetőleg otthonról indulnak a karbantartási és hibaelhárítási feladataikat elvégezni. Ezen túlmenően mindenkit elláttunk a szükséges védőeszközökkel, szájmaszkokkal, gumikesztyűkkel, valamint olyan fertőtlenítő hatású tisztítószerekkel, amik elölik a vírust.
- Változott-e, s ha igen, milyen módon az ivóvíz kezelése a járvány miatt?
A szolgáltatott ivóvíz teljesen biztonságos, az alkalmazott eljárások külön intézkedés nélkül is elegendő védelmet nyújtanak a koronavírus fertőzés ellen, de természetesen ebben az időszakban különös figyelmet fordítunk a fertőtlenítésre és a vízminőség ellenőrzésére. A szennyvízelvezetés és -tisztítás sem jelent különösebb kockázatot a vírus terjedése szempontjából, de ha a veszélyhelyzet fokozódik, felkészültünk rá, hogy az élővízfolyásokba bocsátott szennyvizet fertőtlenítsük. Ehhez minden szükséges technikai eszközzel rendelkezünk.
- A veszélyhelyzet ideje alatt is zajlik a váci szennyvíztisztítótelep átépítése – milyen rendkívüli óvintézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy megvédjék a munkákban résztvevők egészségét?
Az elmúlt hetekben szigorú biztonsági intézkedések mellett ugyan, de a kivitelezési munkálatokat folytatni tudtuk, igaz, lassabb ütemben, mint terveztük. Minimalizáltuk a kivitelezésben tevékenykedő dolgozók és a napi üzemeltetésben részt vevő kollégák személyes kapcsolattartását, csak a legszükségesebb alvállalkozókat engedjük be a szennyvíztisztító telepre, ők is biztonságos távolságot tartanak egymástól. Megköveteljük a védőeszközök viselését, nemcsak amennyire az építőipari tevékenység megkívánja, hanem olyan módon is, hogy a vírus terjedését megakadályozzuk.
Bízunk abban, hogy ha mindenki betartja az országos operatív törzs iránymutatásait, önfegyelemmel és egymás iránti felelősséggel élünk a következő időszakban, el tudjuk kerülni a tömeges megbetegedést és hamar visszaáll az élet a normál kerékvágásba – mondta a Váci Naplónak Virág László vezérigazgató. ♦