Vicces és sportszerűtlen emberek ülhetnek a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségében. Tudomásunk szerint Európában egyedülálló döntést hoztak, a félbeszakadt bajnokság listája alapján eldöntve, ki marad és ki esik ki. A váci fociszerető embereket most valószínűleg sokkolta a hétfői döntés.
Sokakat felháborító döntést hozott a Magyar Labdarúgós Szövetség elnöksége hétfőn. Ennek értelmében az NB I-et május végétől befejezik, de az alacsonyabb osztályú bajnokságok nem folytatódnak és a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és a kiesőket. Ez az NB II-re nézve azt jelenti, hogy a Tiszakécske és a Vác kiesett, pontosabban – a szövetség megfogalmazása alapján – nem nevezhet a következő másodosztályú bajnokságra.
A mieink természetesen csalódottak az MLSZ egyoldalú döntése miatt, mert titkon reménykedtek benne, hogy megtarthatják másodosztályú tagságukat. Belák Gyula ügyvezető korábban a Váci Naplónak el is mondta, hogy abban az esetben, ha a szövetség berekeszti a bajnokságot, akkor várhatóan azt a döntést hozza meg, hogy feljutók lesznek, de kiesők nem.
Ehhez képest a döntés teljes mértékben igazságtalannak tekinthető, mert a kieső helyen álló csapatoknak még sok lehetőségük lett volna arra, hogy annyi pontot szerezzenek, hogy azzal megtartják az NB II-es tagságukat. Reálisan nézve persze a Vác lemaradása már akkora volt, hogy ez a mieinknek szinte biztosan nem jött volna össze, de mit szóljon a Tiszakécske, amelynek mindössze 4 pontos hátránya volt a bennmaradó helyen álló Haladás előtt, ám most egy adminisztratív döntéssel mégis kiejtették?
Nemzetközi előzményeket sem nagyon tudunk hozni erre a példátlan döntésre, talán csak egyet, de azt sem „felülről” hozták meg, hanem a csapatok beleegyezése után. Franciaországban a kormány intézkedései miatt nem indulhat újra a labdarúgás, így 28 fordulót követően véget ért a Ligue 1. Az akkori beszámolók szerint nem hirdettek volna bajnokot, és kiesők sem lettek volna, de végül a bajnokságot szervező francia liga (LFP) rendkívüli ülésén a tagok (vagyis a klubok képviselői!) megszavazták, hogy hirdessenek végeredményt.
A döntés alapján a PSG megkapta a bajnoki címet, valamint kiesőkről és feljutókról is döntöttek: a 19. és 20. helyen álló Amiens és Toulouse búcsúzik, míg a másodosztály első két helyezettje, a Lorient és a Lens az élvonalban folytatja.
A Vác egyébként a lejátszott 27 mérkőzésén 12 pontot szerzett, ezzel a 19. helyen zárt az NB II-ben.
„Titkon reménykedtünk benne, az a döntés születik, hogy a következő kiírásban ugyanazokkal a csapatokkal indul újra az NB II, mint tavaly nyáron, tehát nem lesznek kiesők” – ecsetelte a Váci Naplónak Belák Gyula ügyvezető. „Április 30-án egyébként arról volt szó, hogy futballozni kell, mi arra is készültünk, hogy lejátsszuk a bajnokság hátralévő meccseit; igaz, sok értelmét nem láttuk volna. Semmi nem szivárgott ki arról, hogy nem lesz folytatás.
Az egyik szemem sír, a másik nevet – amikor egy évvel ezelőtt átvettük a klubot és mindenki távozott a csapattól, akkor az volt a cél, hogy életben maradjunk, és egy év múlva legalább NB III-as együttesünk legyen. Azonban a kényszerszünet alatt már abban reménykedtünk, hogy megtarthatjuk az NB II-es tagságunkat. A következő bajnokságra összeállt volna minden, hiszen a klub stabilizálása megtörtént.
Olyan keretet tudtunk volna összerakni, illetve olyan feltételeket tudtunk volna biztosítani, amelyekkel eséllyel pályáztunk volna arra, hogy megtartsuk a másodosztályú tagságunkat. Nyártól reményeink szerint végre saját stadionunkban, saját szurkolóink előtt játszhatunk, akik 2016 óta alig láttak Vácott mérkőzést. Szomorúan, de tudomásul vesszük a szövetségi döntést” – mondta Belák Gyula. ♦