A sajtószabadságról, a padon szürcsölgetve a délutáni kávét

A mostani vasárnap, 2020. május 3. majdnem olyan volt, mint az eddigi tavaszi hétvégi napok. Bár erősen fújt a szél, a napsütésben jól esett a kertben bíbelődni, a rossz helyen növekvő gyomokat eltakarítani, vagy a nagyon száraz konyhakertben locsolni. Csak a délutáni kávézás közben volt egy kis idő arra gondolni, hogy ez a vasárnap nem csak anyák napja volt, hanem a sajtószabadság világnapja is.

Több mint negyven éve pötyögöm a betűket, előbb egy, a második világháború után itt maradt amerikai Underwood írógépen, most meg éppen egy laptop billentyűzetén. Megéltem már egyet s mást, látom, honnan indultunk és hová tartunk. Szerte a világban nagy a hangzavar, ahogy szebben fogalmazva mondani szokták, nagy a médiazaj. Egyre több a nem hivatalos forrás, a közösségi oldalakon szinte bármi megjelenhet, és sokan ezeket szentírásnak veszik. A kormányok meg rájöttek, hogy az így felnövő, félművelt, tájékozatlan emberek könnyen kézben tarthatók, ezért nem is nagyon akarnak korlátozó lépéseket tenni.

Hiszen maguk is azt csinálják, amit a közösségi oldal, csak másképpen. Félinformációkat juttatnak el az emberekhez, ezzel befolyásolva őket. Valamikor, a rendszerváltás idején még kollégáimmal nagy lelkesedéssel beszéltünk a negyedik hatalmi ág, a sajtó lehetőségeiről, mára világossá vált, hogy a politikának nem érdeke az erős és számonkérő újságírás, a közvélemény ellenőrző szerepének erősítése. Éppen ellenkezőleg: a gyengítése a cél.

Nem tudom, milyen lesz a helyzet egy év múlva május 3-án. Gyanítom, nem lesz jobb. Nem olyan manapság a világban a politika, hogy komolyan venné a törvényeket, az írott és íratlan erkölcsi szabályokat. A meggyőzés és a kompromisszumok helyett sokkal egyszerűbb az embereket pénzzel, megfélemlítéssel, irányított kommunikációval kézben tartani.

Nos, ezek jutottak eszembe, a kerti padon szürcsölgetve a kávét. Nem hiszem, hogy rajtam kívül valakinek lett volna kedve a sajtószabadságon elmélkedni ezen a vasárnapon. Ha akadt olyan ember, aki mégis gondolt ránk, azért külön köszönet jár.

Köszönöm! ♦