Dr. Balogh Béla, a Kedvenc Állategészségügyi Központ tulajdonos-vezetője munkatársaival együtt azok közé tartozik, akik most, a visszafogottabb életvitelt követelő járványhelyzetben sem visszakoztak a vártáról, folyamatosan rendelkezésre állnak a hozzájuk forduló gazdiknak és kedvenceiknek, sőt egy kicsit mindegyikükre több teher hárul, mert vannak a kollektívában olyanok, akik most nem tudnak részt venni a csapatmunkában.
„Ugyan szakemberként volt némi fogalmam arról, hogy mire lehet számítani, és így a meghozott intézkedések, az életvitelt szabályozó előírások lehetséges forgatókönyve nagyjából világosnak tűnt számomra, ezzel együtt a járványhelyzet természetesen bennünket is bizonyos mértékig váratlanul érintett. Ami nagyon nagy változás volt kis családunkat illetően, az ugye az óvodák bezárása, mert a kislányunk még ebbe a korosztályba tartozik, ráadásul mi azt vezettük be rendszerként, hogy reggelenként én vittem a közösségbe, leginkább ilyenkor tudtunk, illetve majd tudunk újra együtt lenni, beszélgetni.
Ez adott egyfajta keretet a mindennapoknak azáltal, hogy a korai beérkezés révén elkezdtünk rutinná tenni pár olyan szokást, amiket fontosnak tartunk. Az egyik az, hogy mindenhova érkezzen meg idejekorán, és lehetőség szerint az elsők között, mert ilyenkor van lehetősége a legtöbb információ befogadására, ilyenkor tud igazán nyugodtan megérkezni és lélekben felkészülni a rá váró napra, eseményekre. Mert amikor valaki már egy zsibongó gyerekcsoportba csöppen be, az zavaró lehet,
Jázminkán észre is vettem, hogy ha ilyesmi előfordult, az kényelmetlenül érintette. Ebből a reggeli rutinból most ugye átmenetileg kiestünk, ami nekem azért különösen fájdalmas, mert a saját megnövekedett feladataim miatt reggel nem találkozunk, csak még álmában tudom megpuszilni eljövőben. Ráadásul mivel a munkahelyi sűrűbb elfoglaltság miatt a ház körüli munkákra kevesebb idő jut, ebből következően, amikor sikerül időben hazaérni, sok mindent pótolnom kell, és úgy érzem, ez is kurtítja a kislányunkra jutó időt.
Tehát elég nehezen élem, éljük meg ezt az időszakot ebből a szempontból, lemondásokra kényszerülünk, így azon vagyunk, hogy amikor végre lazíthatunk egy kicsit, akkor ezek az együtt töltött órák igazán tartalmasak legyenek, noha nemigen mozdulunk ki, bár nagyon szeretjük az aktív időtöltést, a kirándulást, nagy sétákat, a kerékpározást. Reméljük, hogy mihamarabb újra beilleszthetjük mindezeket a napirendünkbe” – mondta dr. Balogh Béla.
Szigorú szabályok, amiket otthon is be kell tartani
Munkája kapcsán megemlítette: ő maga még talán a korábbinál többet is autózik, mozog most egyes településeken belül, illetve a Vác közvetlen környezetében lévő településekre oda-vissza, miután házhoz szállító szolgáltatással újítottak a járványhelyzet időszakában, amikor sokan nem tudnak elmenni a rendelőbe a kedvencüknek szükséges különböző készítményekért. Illetve megfogalmazta: ezúton is köszönetet mond kollégáinak, illetve ügyfeleiknek, szavai szerint olyan fokú összefogást tapasztal, aminek a „lappangásáról” fogalma sem volt.
„A magánéletben természetesen mi is nagyon komolyan vesszük az otthon maradást, számos szabályt hoztunk, részben a takarékosság céljából. Az egyik ugye, hogy nem megyünk kirándulni, kültérre sportolni, de mi ezen a téren szerencsések vagyunk, mert viszonylag nagy kertes házban lakunk, így kislányunk sokat tud a szabad levegőn játszani. Hetente csak egyszer megyünk bevásárolni, mivel a kellően hűvös kamrában hosszabb ideig el tudjuk tárolni a különböző élelmiszereket.
Köszönet az édesanyáknak, akikre most több teher hárul
Aztán még a korábbinál is szigorúbban betartjuk, hogy nem vásárolunk készételeket, hanem mi magunk sütjük-főzzük meg mindazt, ami az asztalra kerül, ezt viszem be a rendelőbe is. Még ebbe a körbe tartozik, hogy ami ugyancsak különösen hiányzik most, az az, hogy a tőlünk külön élő nagy fiammal sem tudok személyesen találkozni, már másfél hónapja nem láttam. Mivel mi is különösen féltjük a nagyszülőket, azt is meghoztuk szabályként, hogy személyesen nem látogatjuk őket, illetve ha mégis, akkor tartjuk a két méter távolságot és csak így beszélgetünk egy kicsit” – folytatta a népszerű állatgyógyászati központ vezetője.
Aztán megemlítette, hogy a mindennapi életben a többi embert munkájuk révén szolgáló úgymond hétköznapi hősökre gondolva nem szabad elfeledkezni az épp a hétvégén köszöntött édesanyákról sem, hiszen a legtöbb családban többnyire ők maradnak otthon az óvodás, kisiskolás gyerekekkel. És az egyébként szokásos otthoni feladataik mellett most nagyon kreatívan és hangsúlyozottabban részt kell vállalniuk csemetéik tanulásában, abban, hogy ezen kívül is értelmes elfoglaltságokkal töltsék az elzártabb időszakot.
„Nálunk a játékban is a páromé a főszerep, hiszen nekem a babaházzal, babákkal való játék komfortzónán kívül eső elfoglaltság. Persze azért igyekszem próbálkozni, de inkább kevesebb, mint több sikerrel, s azt hiszem, ez érthető. Annak idején én magam is a katonásdit, a kiskatonákkal vívott csatákat édesanyámmal nem élveztem annyira, mint édesapámmal, aki jobban bele tudta élni magát a küzdelembe. A szerepek már csak ilyenek, vannak, amelyek inkább férfiakra szabottak, mások pedig a hölgyekre, nincs ezzel semmi gond” – zárta szavait dr. Balogh Béla. ♦