Jó ötletnek és szép gondolatnak tartom, amit a közterületi növények örökbefogadásával kapcsolatban kezdeményez a SZAVAD Egyesület, mert ezek elég gyalázatos állapotban vannak helyenként. Nem árt azonban tudnunk, hogy a városnak azon polgárai, akik ingatlannal rendelkeznek és előttük húzódik az út, azok már örökbe fogadták a házuk és az út közötti zöld sávot fűvel, fával cserjével együtt. Ez kötelezettséget jelent, amit rendelet mond ki, nem csak a téli hólapátolás, hanem annak tisztán tartása és a különböző szezonális feladatok ellátása terén (fűnyírás, lombgyűjtés, stb.).
Sajnos helyenként nem csak magára hagyják a tulajdonosok, hanem önkényesen kialakítják két fa között, vagy az út mellett privát parkolójukat. Így nem kell esténként be, majd reggel kiállni a gépkocsival. Tisztelet a kivételeknek, de lehet, hogy ezt a kötelezettséget fel kellene eleveníteni a városnak.
Ha már az örökbe fogadásnál tartunk, akkor nem árt tudni azt is, hogy a város is örökbe fogadott területeket az elmúlt évtizedek során, melyeket helyi védettségű természetvédelmi területeknek nevezünk. Itt van ahol a város a természetvédelmi hatóság, és a terület kezelője is egyben. Kötelessége lenne a természetvédelmi terület szakszerű fenntartása, vagy fenntartatása az ottani értékek védelme. Érdemes megnézni a Ligetet vagy a Rádi úti vadgesztenyefasort, amely évekkel ezelőtt még 26 ritka gesztenyefa fajból állt.
Persze az örökbefogadás a rossz példák mellett jó ötlet, mert ha nem csak egy fellángolás, akkor védelmét jelenti annak, amit örökbe fogadunk. Ha valaki engem kérdezne, én biztosan olyan növényt akarnék örökbe fogadni, aminek azon kívül, hogy egy a fasorból, van valamilyen érdekessége. Ilyenek Vácott a császárfák, csodálatos virágjukkal és érdekes termésükkel, vagy a „csicsergő fa” a Szent István téri platán, vagy a honvédtábornok fája a Damjanich téren, amihez egy legenda fűződik.
Egy vödör víz nem elég
Az örökbefogadónak a növények életben tartása, védelme terén, azért az egy vödör víz mellett még számos feladata lenne, ha azt akarná, hogy az még évek múlva is árnyékot adjon. Ez amúgy sem egy jó példa a felhívásban, mert a fű, a bokrok, cserjék mellett, amik vízigényesek, a fák közül a friss ültetésűek azok, amiket rendszeresen öntözni kell.
A felnőtt korú fáknak mélyre hatolnak a gyökerei és még aszályban is többnyire elérik a föld alatt rejlő nedvességet. A vödör vizet, ha csak a tövéhez öntenénk, akkor érnénk el valamit, ha kerti szerszámokkal fellazítanánk a fa környékét, hogy a vizünk leszivároghasson a gyökerekig.
Vácott nem ismeretlen, hogy közösségek a közterületeket, ha nem is fogadnak örökbe papíron, de gondozzák, ápolják. Erre egy jó példa, a DDC Kft, aminek dolgozói a deákvári vízfogót nem csak kitakarították, növényeket telepítettek és tartottak karban, hanem a rézsűben egy levendulást hoztak létre. Nyár végéig kellett öntözniük rendszeresen, hogy ne száradjanak ki az illatos lila virágú cserjék, amik megélték az őszt. És amikor a város eljutott oda a fűnyírással, a járda széli fűvel együtt a levendulák egy részét is lenyírták, valószínű, nem szándékosan, de ez mit sem segített a helyzeten. Nem adták fel a gyár dolgozói, hanem újra telepítették a cserjéket, amik reméljük az idén is illatozni fognak.
Én valahogy így képzelem, ha valaki örökbe fogad egy fát, egy bokrot, vagy egy természeti egységet. Remélem a kezdeményezők sikerrel járnak. ♦