E-mailben is érkezhet a vény: könnyebb lesz kiváltani az állatok gyógyszerét

A veszélyhelyzetre való tekintettel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei folyamatos támogató ellenőrzéseket tartanak az állatgyógyászati készítmények kiskereskedőinél. A vizsgálatok elsődleges célja a szektor koronavírus-járvány okozta nehézségeinek feltérképezése, majd azokra a hatósági támogatási lehetőségek kidolgozása.

Az ellenőrzéssorozat eddigi tapasztalatait figyelembe véve a Nébih engedélyezi a vények elektronikus bemutatását a vényköteles állatgyógyászati készítmények kiváltásához. Az intézkedés a járványhelyzet megszűnéséig tart, azonban fontos, hogy nem vonatkozik az antibiotikumokra és a kábítószerként kezelendő állatgyógyászati készítményekre.

Az ellenőrzések során a szakemberek felhívják a vállalkozók figyelmét az esetleges kisebb hibákra. Fontos azonban, hogy vényköteles készítményt még jelen helyzetben is tilos vény nélkül kiadni. Ennek megsértésre súlyos, bírsággal járó szabályszegésnek számít.

Az állatok gyógyszerellátásának könnyebb biztosítása érdekében a Nébih engedélyezi, hogy a veszélyhelyzet fennállása alatt az állatorvosok – olyan esetben, amely megítélésük szerint nem igényli az állat és gazdája megjelenését a rendelőben – a vényeket elektronikus úton küldjék meg az állattartóknak. A patikában a készítmény kiváltáshoz elegendő, ha a gazda az e-mailben vagy más elektronikus módon kapott vényt mutatja be. A vényt a patika elektronikusan vagy papíralapon – az érvényes előírásoknak megfelelően – öt évig kell, hogy megőrizze.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Több mint 250 ezer ember küzd demenciával Magyarországon - Egyedülálló képzéssel segíti a betegeket ápolók munkáját a Johannita Segítő Szolgálat

Az intézkedés a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet megszűnéséig tart. Fontos azonban, hogy a kábítószerként kezelendő állatgyógyászati készítményekre és az antibiotikumokra nem vonatkozik. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments