Elkészült a rendelőintézet felújításának terve, az állami jóváhagyásra várnak

Végre rendeződik a kórháztömb tervezése – adta hírül a városháza. „Az új váci önkormányzat pár hónap alatt elvégezte azon feladatokat, melyek a városra hárultak a kórház új rendelőintézetét és kapcsolódó épületeit érintő tervezés előkészítéséhez. Mindezt azért is hangsúlyozzuk, mert egy váci lejárató oldal ezzel ellentétes álhírek terjesztésébe kezdett” – írták.

Tájékoztatásuk szerint az előző városvezetés még 2017 nyarán nyilvánította ki szándékát a kórházra vonatkozó beruházás kapcsán a telekcserére. Majd több mint két éven keresztül szinte semmi nem történt. Csak közvetlenül a tavaly őszi választások előtt hozott végre a régi képviselőtestület a tervezők kiválasztásához döntést.

Az új önkormányzat aztán megkötötte a szükséges tervezői szerződést, sürgette a dokumentáció elkészültét. Az elkészült terveket a városvédők képviselőjével és a kórház egyik köztiszteletben álló volt főigazgatójával együtt véleményeztette. Ők, és Ferjancsics László alpolgármester ekkor javasolták: a tervezett nővérszálló kerüljön jobb körülmények közé, a mentőbejáró fedett legyen, a gépjárműves kiszállási lehetőség pár méterre legyen az épülettől, a buszforduló ne kerüljön távolabb a főbejárattól. Azt is határozottan kérték, hogy már az első ütemben valósuljon meg a nagyobb parkolófelület.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kitüntetésekre várnak javaslatokat

Ezek után az önkormányzat rögtön megszervezte idén januárra a lakossági fórumot.

Közben a városvezetés egyértelműen jelezte az állam felé, hogy nem tartja szükségesnek az előző vezetés által erőltetett, az állam és az önkormányzat közötti telekcseréket, így a beruházás megvalósításában jelentős idő takarítható meg. Ennek kapcsán fontos szempont továbbá, hogy az önkormányzat tulajdonában marad az Alsótörökhegyi út közelében lévő, igen értékes több ezer négyzetméteres telek. A kórházi beruházás iránti elkötelezettségét azzal is kimutatta az új városvezetés, hogy egy, a jövendő építkezéshez nélkülözhetetlen telekcsíkot ingyen ad át az államnak – áll a városháza friss közleményében.

Mindezen előkészületek után a város nevében eljáró polgármester elé áprilisban kerülhetett be a településrendezési anyag. Matkovich Ilona határozatban fogadta el a szükséges döntéseket, majd pár napos tervátdolgozás után – május elején – az állami főépítészhez került az anyag, akivel erről személyesen is egyeztetett a múlt héten városunk főépítésze.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kitüntetésekre várnak javaslatokat

A város jelenleg arra vár, hogy az elkészült terveket az állam által megbízott szervek véleményezzék. Ezek megtörténte után akár már a nyáron elfogadható az építési szabályzat.

A városháza felhívja a figyelmet arra, hogy a több, mint két évnyi, időt pocsékoló semmittevés után úgy sikerült pár hónap alatt az akadályokat elhárítani az új rendelőintézet megvalósítása elől, hogy a város anyagilag sem jár rosszabbul, és a telepítési tanulmányterv készítésénél a betegek és látogatók érdeke, valamint a hosszútávú városfejlesztési szempontok is messzemenőkig érvényesülnek.

A kórház fejlesztési megvalósulása jelenleg teljesen az államon múlik. A város várja a szükséges dokumentumokat – emelik ki a közleményben.

Befejezésül a városháza köszönetet mond a megfeszített munkáért a résztvevő összes mérnöknek, külön is a vezetőtervezőnek: a BME Urbanisztikai Tanszék tanszékvezetőjének. (képünkön: a jelenlegi épületben pár hónapja egyszerűen leszakadt a plafon)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments